A gyilkosság részleteit már ismerik a bíróságon, de a holttestet továbbra sem találják.
Egy 37 éves férfit vádol emberöléssel a Szegedi Törvényszék. Az MTI tudósítása szerint vádlott és a későbbi áldozat a 2000-es évek közepén ismerték meg egymást, egy munkahelyen dolgoztak. 2005-2006-ban egy ideig Csongrádon lakótársak voltak, időnként együtt ittak. A két férfi 2009. július 2-án is egy nagyobb társaságban együtt ivott egy csongrádi kocsmában, ahol összeverekedtek.
Később a vádlott egy
ismerősénél bográcsozott, amikor meglátta az utcán sétáló társát, és
behívta az udvarra. Ezután egy 30-40 centis fanyelű szekercével fejbe
vágta és egy piszkavassal szív tájékon szúrta a férfit, aki a helyszínen
meghalt. A vádlott ezt követően egy ismerősével a szekercét és a
piszkavasat elrejtette, majd a holttestet egy kézikocsival a Tisza
árterébe vitték, és a vádlott elásta. A holttest azóta sincs meg, pedig
többször is keresték az ártérben.
A rendőrség 2009 nyarán
elrendelte az áldozat körözést, de felkutatása nem vezetett eredményre. A
nyomozók 11 évvel az eltűnés után, 2020 nyarán jutottak olyan
információkhoz, amelyekből rájöttek, hogy a keresett férfit megölhették.
Ezután fogták el a vádlottat. A holttest eltüntetésében közreműködő
férfi bűnpártolásnak minősülő cselekménye a nyomozás megindításakor már
elévült.
Az ügyészség a vádlott beismerése esetére – amennyiben
lemond a tárgyalás jogáról – nyolc év börtönbüntetés kiszabását
indítványozta. A vádlott a bíróság előtt azt állította, a gyilkosságot
nem követte el, csupán a holttest elrejtésében segédkezett Az ügyben
jövőre tárgyalást tartanak, a törvényszék akkor dönt majd.
0 Megjegyzések