Vasárnap délben Frankfurtban sorsolják ki a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőinek csoportjait.
Mivel a magyar válogatott a várakozások felett szerepelt a
Nemzetek Ligájában, ezért az első kalapból várja a húzást, ilyenre nem
volt példa még egyszer sem korábban. A frankfurti eseményen két német
világbajnok, Karl-Heinz Riedle és Jürgen Klismann is díszvendég, ők
alakítják ki a csoportokat. Az oroszok kizárása miatt 53 ország várja,
kikkel kell találkoznia: három hat résztvevős csoport lesz, hétbe pedig
öt nemzet kerül.
A selejtezők márciustól novemberig tartanak, az első két helyezettek egyenes ágon csatlakoznak a rendező Németország mellé. A három fennmaradó helyért 12 csapat verseng majd 2023 márciusában mini tornán, így lesz teljes a 24 résztvevős torna mezőnye.
Ha
Magyarországnak nem sikerülne egyenes ágon kijutnia, a remek
NL-szereplésnek köszönhetően szinte biztosan ott lehet a 12 csapatos
ráadásban. Az elmúlt két Eb-re egyaránt pótselejtezővel jutott ki a
csapat. A sorsolás érdekessége még, hogy vannak országok, amelyek
politikai okok miatt nem kerülhetnek össze (Azerbajdzsán és Örményország
vagy Belarusz és Ukrajna), de vannak olyan országok is, amelyek a nagy
távolságok miatt (Ciprus és Izland) nem kaphatják egymást, hogy ne
kelljen extrém sokat utazniuk a csapatoknak.
Nekünk most az a
legfontosabb, hogy az olaszokat elkerüljük. A második kalapból a
vb-címvédő franciákkal, és az angolokkal nem lenne jó összekerülni –
Ausztria vagy Finnország lenne a legjobb ellenfél ebből a körből. A
harmadik kalapban van Albánia, aminek a legutóbbi vb-selejtezőkön gólt
sem sikerült rúgni, ide kerültek a svédek is, talán ez a két ellenfél a
legkeményebb, bár az ukránok is komoly erőt képviselnek. A negyedik
kalap legjelentősebb csapata Törökország, de a macedónoknak is vannak jó
játékosaik, és ott voltak a legutóbbi Eb-n. Az ötödik kalapba csúsztak a
szlovákok.
Első kalap: Hollandia, Horvátország, Spanyolország, Olaszország, Dánia, Portugália, Belgium, MAGYARORSZÁG, Svájc, Lengyelország
Második kalap: Franciaország, Ausztria, Csehország, Anglia, Wales, Izrael, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Skócia, Finnország
Harmadik kalap: Ukrajna, Izland, Norvégia, Szlovénia, Írország, Albánia, Montenegró, Románia, Svédország, Örményország
Negyedik kalap: Grúzia, Görögország, Törökország, Kazahsztán, Luxemburg, Azerbajdzsán, Koszovó, Bulgária, Feörer, Észak-Macedónia
Ötödik kalap: Szlovákia, Észak-Írország, Ciprus, Fehéroroszország, Litvánia, Gibraltár, Észtország, Lettország, Moldova, Málta
Hatodik kalap: Andorra, San Marino, Liechtenstein
0 Megjegyzések