Kedden még Putyinnal való tárgyalásra szólították fel a demokraták Bident, szerdán visszavonták levelüket kínos magyarázkodások közepette.
Harminc demokrata képviselő sürgette egy
levélben Bident, hogy tárgyaljon Putyinnal. Na, vissza az egész: heves
viták után visszavonták a levelet.- írja a mandiner.hu.
Az
amerikai képviselőház progresszív-demokrata frakciójának elnöke, Pramila
Jayapal visszavonta a 30 képviselő által küldött levelet, amelyben Joe
Bident arra sürgette, hogy kezdjen közvetlen tárgyalásokat
Oroszországgal az ukrajnai háború befejezése érdekében, miután a
demokrata párton belül heves vita alakult ki a konfliktussal kapcsolatos
jövőbeli stratégiáról.
Kedd délután kiadott nyilatkozatában
Jayapal drámai fordulatot tett, és az előző nap a Fehér Háznak küldött
levelét visszavonta, és azt állította, hogy az egész tévedés volt.
A levél már hónapokkal ezelőtt megfogalmazódott, de sajnos a munkatársak ellenőrzés nélkül adták ki”
– mondta.
Jayapal sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy szerinte összemossa az ukrajnai háború diplomáciai befejezésére irányuló progresszív demokrata felhívást a képviselőház republikánus vezetőjének, Kevin McCarthynak a közelmúltban tett nyilatkozatával, amely azzal fenyegetett, hogy megszünteti a sújtott országnak nyújtott támogatásokat, ha a jövő hónapban esedékes félidős választásokon a republikánus párt visszakapja a képviselőházat.
0 Megjegyzések