Budaházy György: Még mindig börtönben

Budaházy György legújabb börtönlevelét eljuttatta szerkesztőségünkhöz, melyet alább változtatás nélkül közlünk:

Még mindig börtönben

Úgy nézhet ki, mintha az utóbbi időben már csak a saját problémámmal foglalkoznék, a közélet kérdései már nem is érdekelnének. Ez nem így van. Követem a kinti világ eseményeit – már amennyiben a börtönből ezt meg lehet tenni – és természetesen mindenről van véleményem, csak nem feltétlenül akarok egy ilyen partvonalra kényszerített helyzetből beleszakérteni mindenbe, de azért pár kiemelten fontos kérdésben 1-2 mondatban most megosztanám a gondolataimat.

– Ukrán-orosz háború: Ez a közelünkben zajló szomorú esemény rávilágít egy olyan fontos dologra is, amit nem hallok kimondani a hírekben soha. Jelesül az Európában még mindig számos helyen meglévő igazságtalan, rossz határokra, amik hasonló konfliktusokat hordozhatnak magukban és ebből a háborúból okulva lehet, hogy el kéne gondolkozni rajta, hogy esetleg nemzetközi tárgyalásokkal érdemes lenne elébe menni ezeknek a dolgoknak.

– Migrációs nyomás: Minden nap harsogják a hírek, hogy egyre elviselhetetlenebb a migránsok fokozódó rohama Magyarország déli határán. Nos, ha Szerbiából folyamatosan támadják a magyar határt valakik és a szerb hatóságok hosszú idő óta nem tesznek ennek leállítása érdekében érdemben semmit, akkor ez lényegében olyan, mintha Szerbia beleegyezésével történne mindez. Vagyis úgy is vehetnénk, mintha Szerbia amolyan proxy ostromot folytatna a magyar határőrizeti szervek ellen. Ez biztos, hogy jó így, kedves szerbek?

– Energiaárak: A csillagászati európai energiaárakkal kapcsolatban arra kell rámutatni, hogy a szemünk előtt nyilvánul meg, hogy egy nem létező problémát a velejéig ostoba politika hogy tesz létezővé. Van gáz, szinte korlátlanul, a szállítása is ki van épülve, az ára is jó, a minősége is, és mégis fagyoskodni fog Európa, és vállalkozások tömegei néznek kilátástalanul a jövőbe. Sült idióták ülnek Európa vezető székeibe? Úgy tűnik! Hogy ennek vége legyen, ahhoz béke kell, igen, de a békének ára van. Lehet, el kéne valamit ismerni az oroszok igazából is, hogy cserébe fejezzék be a háborút, és az ukránok korlátlan fegyverezéséből is vissza kéne venni, hogy ők is fejezzék be és végre üljenek tárgyalóasztalhoz a felek. Reméljük a Török Áramlat gázvezetéket már fegyveresek őrzik, mert az lenne az igazi harakiri, ha azt is felrobbantaná a konkurencia. Így viszont akár jól is kijöhetünk abból és szabályszerű versenyelőnye lehet Magyarországnak, hogy miközben a nyugati ipari vállalatok vergődnek az energiahiány miatt, magyarországi leányvállalataik eközben csendben elzakatolnak, mert itt van miből. Jól taktikázik az ország vezetés.

Most pedig jelenlegi személyes helyzetemmel foglalkoznék a továbbiakban. Elmúlt a tavasz, elmúlt a nyár és az ősz derekán, az Aradi Vértanúk Napján én még mindig itt ülök a Gyorskocsi utcai börtönben, belekóstolva kicsit eme dicső hőseink és számos akkori sorstársuk keserű kenyerébe, miközben Gyurcsány Ferenc éppen árnyékkormányt szervez. Mivel vádlott társaimat májusban mind kiengedték a letartóztatásból, ez jól mutatja, hogy az én börtönben tartásom jogi eszköze nem is kifejezetten a Hunnia-per, hanem az, hogy megkínáltak egy újabb, teljesen koncepciós másik üggyel is. Ellehetetlenített körülményeim közepette sajnos csak most tudtam eljutni odáig, hogy végre beletekinthettem ennek az eljárásnak a nyomozati anyagaiba. Azt kell mondjam, hogy elemi felháborodás és értetlenség tölt el. Miképpen lehetséges az, hogy 2021/2022-ben 12 év nemzeti kormányzás után és alatt az ügyészség és a rendőrség egyes szervei egy ilyen, szinte a gyurcsányi időket is megszégyenítő, mocskos, koholmány eljárást indíthatnak ellenem?

Röviden a lényeg az, hogy 2019. július 1-jén hazafiak néhányan megjelentünk a Budapest Pride egy olyan nyilvánosnak és előzetes regisztráció nélkül látogathatónak meghirdetett rendezvényén, ahol az iskolákban folytatandó LMBTQ propaganda fontossága volt a téma és szerettük volna mi is elmondani az ezzel kapcsolatos véleményünket. (Azóta ugye az Alaptörvény- és a Gyermekvédelmi Törvény módosítása során az országgyűlési többség is kifejezte a miénkhez hasonló „véleményét” ezzel kapcsolatban, úgyhogy ilyen célú rendezvényt ma már nem is lehet tartani, de akkor ez még nem volt így.)

Az eseményre végül nem jutottunk be, mert a szervezők kizártak onnan minket. Egy ideig elvitatkoztunk emiatt Dombos Tamás (LMBT Szövetség, Háttér Társaság) főszervezővel, majd a helyszínen lévő rendőrök hozzájárulásával egy rövid időre kifeszítettük a „Tiltsák ki az LMBT propagandát az iskolákból!” feliratú transzparensünket a rendezvénynek helyt adó irodát magába foglaló bérház udvarán, aztán skandáltunk még párat a ház előtt az utcán, utána eltávoztunk.

Dombosék ezután feljelentést tettek, amire a rendőrség nyomozást indított. Beszerezték a helyszínen készült videó felvételeket és meghallgattak számos tanút (megjegyzem, hogy közülünk senkit). Mivel mind a jelenlévő rendőrök jelentéséből, mind a videó felvételeken láthatókból, mind a tanúk elmondásaiból egyértelműen látszott, hogy semmiféle bűncselekmény nem történt, 2021 januárjában megszüntették a nyomozást. Végül a Dombosék által a megszüntetés ellen tett panaszt az V. és XIII. Kerületi Ügyészség is elutasította márciusban, megismételve, hogy nincs bűncselekmény. Ezzel az ügy le is kellett volna záruljon, de valamilyen rejtélyes okból ezek után a Fővárosi Főügyészség „felülbírálta” a megszüntető határozatokat és a meggyanúsításunkra ösztökélte a nyomozó hatóságot, így 2021 júliusában az eljárás folytatását rendelték el. Ezután semmit nem csináltak egészen addig, míg 2022 tavaszán el nem érkeztünk a Hunnia ügy megismételt eljárásának ítéletéig. Semmit nem nyomoztak, senki újabb tanúkat nem hallgattak ki, csak a márciusi ítélettel együtt történt letartóztatásba vételem után májusban egy teljesen törvénytelen eljárási cselekmény keretében meggyanúsítottak engem és – hogy meglegyen a „csoportossághoz” szükséges minimum 3 fő – még 2 embert „csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak” bűntettével. Ennek a kifejezetten az én ellehetetlenítésemért indított vérlázító kamueljárásnak már a meggyanúsítás időzítéséből is látható, nyilvánvaló, egyetlen célja az volt, hogy a letartóztatásom megszüntetése érdekében tett beadványainkat azzal a felkiáltással, hogy indult ellenem egy 2-8 évig terjedően büntethető újabb eljárás a „bűnismétlés veszélyére” hivatkozva el tudják utasítani.

Ráadásul az eljárás velem szemben duplán is koholt, mert azon túl, hogy a gyanúsításokban felsorolt tényállási elemek nyilvánvalóan nem bűncselekmények, én még ezeket sem követtem el. A videókból és tanúvallomásokból egyértelmű, hogy Dombos Tamás kapubejáratot elzáró kezének én nem „feszültem neki”, közelébe sem mentem. Az iroda csengőjét nem én „nyomtam folyamatosan” és nem is én „kopogtattam az ablakán”. Ugyanígy nem én „húztam oda cserepes virágot” és nem is én „feszítettem ki a transzparenst” az iroda ajtaja elé. És mindez nem 2002-2010 között, hanem napjainkban folyik. Hihetetlen! Erre mondtam, hogy az ilyenekkel lejáratják az egész jelenlegi ügyészséget és rendőrséget, ezzel együtt azok vezetőit, Polt Pétert és Pintér Sándort, akiken keresztül pedig a regnáló hatalmat is.

Minden nemzet kitermel egyéneket, akik megnyilvánulásaik, tetteik révén a nemzet egyszerű tagjaiból történelmi személyekké válnak. Az ilyen egyénről kialakul egy társadalmi kép, a róla szóló történetekből egy amolyan mítosz teremtődik, és az embertől elválik a belőle képződött történelmi személy és önálló életre kel. A történelmi személy elpusztíthatatlan, sőt a valós ember halála után még erősödni is szokott, mert az őt körülvevő mítosz képes folyamatosan dagadni. Persze karaktergyilkos akciókkal a pozitív kicsengésű mítoszt is lehet – és szokták is egyesek – próbálni negatív irányba befolyásolni, de ez azért kockázatos bizonyos történelmi személyek esetén, mert az őket körülvevő pozitív mítosz már olyan erős lehet, hogy az ilyen lejáratási szándékú akciók is ellentétes eredményre vezethetnek és végül a mítoszt erősítik tovább. Azt gondolom, hogy az már elvitathatatlan tőlem, hogy sikerült beírnom magam a magyar történelem lapjaira, hogy mennyire jelentős személyként és milyen fényességű lapokra, az még elválik, mert a történetemnek még nincs vége, de bent vagyok már a könyvben, ez biztos. Abban is biztos vagyok, hogy az ellenségeim már elkéstek. Jóval előbb kellett volna „törölniük”, mert most már Budaházy György emberi lény minden további gyötrése Budaházy György történelmi személyt erősíti. Lehet itt engem azért, mert elmentem egy Pride rendezvényre tiltakozni az iskolai LMBTQ propaganda ellen börtönben tartani (miközben ráadásul naponta hallani a hírekben, hogy visszaeső bűnözőket is kiengednek az előzetesből), csak ez visszafelé sül el. Úgy hiszem, hogy most már minden ellenem folytatott jogi ármánykodással csak magukat tudják még jobban lejáratni a hatóságok és az álnok gyurcsányi koncepciót hajtják végre.

Október 23. 2006 óta dupla antikommunista emléknap. Büszke vagyok rá, hogy barátja lehettem Wittner Máriának, az ’56-os hősnek, aki szívén viselte az ügyünket még élete utolsó hónapjaiban, betegen is. Nagyon szeretnék közelgő végső búcsúztatóján személyesen ott lenni, de nem tudom, reménykedhetek-e ebben. Kívánok neki örök békét, hozzátartozói pedig fogadják őszinte részvétemet. Hálás vagyok azért is, hogy 2006 eseményeiben személyesen is részt vehettem, sőt még filmet is készíthettem róla barátaimmal, aminek a 3. része (https://odysee.com/@turultv:a/2006-a-terror-napjai-3.-resz:f) épp a napokban került ki az internetre és amely dokumentumfilm sorozat rámutat, hogy kik is voltak itt az igazi terroristák. Remélem, hogy az idei évforduló nem úgy fog eltelni, hogy miközben a posztkommunista gazemberek szabadon dőzsölnek, egy antikommunista ellenálló sínylődik börtönben politikai fogolyként.

Én nem voltam menő pártpolitikus, nincs ebből fakadó politikai kapcsolati tőkém. Nincs összeharácsolt milliárdokból származó pénztőkém sem. Az én befektetéseim a nemzeti érzelmű emberekben vannak. Azokban a jó magyarokban, akiknek a különböző fontos közügyekért való – sokszor akár egyedüliként is vagy kevesed magammal folytatott – kiállásaim egy kis hitet, reményt, erőt adtak. Ezeknek a kis „tőkebefektetéseimnek” a „kamataira” lenne most szükségem. Arra, hogy az ilyen jó emberek összefogva álljanak ki értem, hogy az „Egy mindenkiért” után most jöjjön a „Mindenki egyért”!

Budapest, 2022. október 6.
Budaházy György