A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Rod Dreher Magyarországra költözik


„Beleszerettem Magyarországba 2021 nyarán, felfedeztem, hogy valóban egy nagyszerű ország” – mondta az amerikai író, publicista. 

Rod Dreher interjút adott a Kossuth rádiónak Floridában a Nemzeti Konzervativizmus konferenciáján. Az amerikai író, publicista a beszélgetésben hangsúlyozta, a konzervatívoknak hálózatot kell építeniük a globalizmus ellen.

Szerinte

az Egyesült Államokban a totalitarizmus egy mosolygós, puha verziója van kialakulóban.

„A woke-ideológia alapja egyfelől az, hogy a gyöngéket meg kell védenünk, mert áldozatok. Ezt keresztényként mi is elfogadjuk, de a woke egészen más szintre emelte ezt a dolgot, és már szentként kezeli az áldozatokat. Azzal igazolja az olyan klasszikus liberális értékek, mint a vallásszabadság és szólásszabadság kiiktatását, hogy azt az áldozatok iránti érzékenységet követeli meg. Arra hivatkozik, hogy az áldozatoknak biztonságban kell érezniük magukat, ezért a biztonságra hivatkozva pusztítják el a szabadságot” – mutatott rá Dreher.

„Dermesztő” beszédet mondott Joe Biden

A riporter Joe Biden legutóbbi, kampánybeszédnek is beillő felszólalásáról is kérdezte. Ezzel kapcsolatban a konzervatív szerző elmondta, hogy „az valami felháborító dolog volt. Ha nézte a színpadi hátteret, tisztára, mint valami náci gyűlés. Dermesztő beszéd volt, és dermesztő látni, hogy egy amerikai elnök ilyeneket mond, amelyben azt állítja, hogy az amerikai emberek fele veszélyt jelent a demokráciára” – idézte fel.

Véleménye szerint Biden arra készíti elő a választóit és az amerikai szervezeti rendszert, hogy hogyan üldözzék azokat, akik Donald Trumpot támogatják – tette hozzá. 

Dreher arra is felhívta a figyelmet, hogy a „Félelem nélkül élni” című könyvében a totalitarizmus amerikai megjelenési formáiról írt, és amikor látta az elnök beszédét, hallgatta a szavait, arra gondolt, hogy „tulajdonképpen az történik, amit leírt”.

A Danube Institute-nál folytatja munkáját

Rod Dreher azt is elárulta, hogy rövidesen visszatér Európába:

októberben Budapestre költözik.
„A Danube Institute-nál dolgozom majd, próbálok majd segíteni az európai, sőt Amerikát is érintő konzervatív hálózat kiépítésében, hogy az azonos módon gondolkodó értelmiségiek között legyen együttműködés, konferenciák olyan dolgokról, amik fontosak számunkra” – ismertette jövőbeli elképzeléseit.

„Emellett pedig

beleszerettem Magyarországba

2021 nyarán, felfedeztem, hogy valóban egy nagyszerű ország” – fűzte hozzá.

„Egy ország, amelyről tényleg becsmérlően, rágalmazva beszélnek az amerikai és nyugati médiában, ezért óriási örömömre szolgál majd az is, hogy minél több amerikai konzervatívval ismertethessem meg Magyarországot, valamint, hogy Magyarországot az amerikai konzervatív párbeszéd középpontjába helyezzem. És most, hogy ott fogok élni, onnan írok majd, és dolgozom azon, hogy egy konzervatív hálózat jöjjön létre” – mondta el a Kossuth rádió munkatársának az amerikai publicista.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések