A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

„Most már az angyalok vigyáznak rájuk” – összeroppant a debreceni nagymama, aki tóba fulladt lányát és unokáját gyászolja


A rendőrség egyelőre nem tudja, pontosan hogyan történt a stamfordi baleset. Az ismerősök gyűjtést szerveznek a temetésre. 

Mint azt szerdán megírtuk, egy magyar édesanya és nyolcéves fia vesztette életét a kelet-angliai Stamford városában, miután autójuk elsüllyedt egy tóban, a cambridgeshire-i RAF Wittering légibázis közelében. Az anyát a helyszínen halottnak nyilvánították, fia a kórházban veszítette életét.

– Este fél 7 körül értesítették a rendőrséget azzal, hogy egy kék Ford Focust vett észre az Old Oundle út mellett a vízben, a légibázis hátsó részén – idézi a Bors témában megjelent újabb cikke a rendőrséget. A hatóság hozzátette, hogy bár a tó körül van kerítve, az a hely, ahol a kocsi feküdt, egy derékszög kanyarulatában fekszik, így vélhetően itt sodródott ki a kocsi, és szakította át a védőkerítést.

A lap cikke szerint a debreceni származású nő, Vivien már évek óta Angliában élt kisfiával, Milánnal.

Imádta Milánt, az a kisfiú volt a mindene, fantasztikus anyuka volt. A szívem is meghasadt, amikor meghallottam, mi történt. Bele sem merek gondolni, hogy mit érezhetnek a szegény szülei. Ők is kint élnek, és Vivi volt az egyetlen gyermekük, Milán pedig az egyedüli unokájuk

– mesélte az asszony egyik ismerőse. Mint a Bors írja, Vivien édesanyja és párja teljesen összetört.

Értük éltünk, ők voltak a mindenünk, egyetlen lányunk és szemünk fénye, az unokánk. Most már az angyalok vigyáznak rájuk

 – írta a gyászoló anya és nagymama közösségi oldalán.


A nő barátai most gyűjtést szerveznek a temetésre. „Szeptember 3-án, szombaton világunk sokkal sötétebb lett. Nagyon jó barátunkat, Vivient és nyolcéves kisfiát, Milánt túl korán kegyetlenül elvették ebből a világból. Tragikus haláluk szétzúzta közösségünket, mi pedig szeretnénk megtenni, amit csak tudunk, hogy segítsünk” – írta a szervező a gyűjtésre toborzó oldalon.

Bár nem tehetünk semmit, hogy eltüntessük a fájdalmukat, szeretnénk pénzt gyűjteni Vivien anyukájának, Tündének, párjának, Sándornak és Vivien barátjának, Zsoltnak. Reméljük, sikerül összegyűjteni annyi pénzt, hogy legalább a temetési költségeket fedezni tudjuk. Tündének csak egy lánya és egy unokája volt! Bár a pénz nem fogja elvenni a szívfájdalmukat, reméljük, hogy segíthetünk egy kicsit megkönnyíteni ezt a szomorú időszakot

– tette hozzá.

A Bors cikke rámutat: a rendőrség egyelőre nem tudja, pontosan hogyan történt a baleset, ahogyan azt sem, a kocsi meddig feküdt a víz alatt, így most egy külön vonalon szemtanúkat keresnek.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések