A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Menczer Tamás aggódik a holland jogállamiság helyzete miatt (videó)


A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára videóban reagált a holland külügyminiszter támadására. 

„Hollandia külügyminisztere egy interjúban megtámadta Magyarországot” – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a közösségi oldalára feltöltött keddi videójában. Meczer Tamás szerint ugyanakkor

Wopke Hoekstrának akkor lenne célszerű Magyarországgal foglalkoznia, ha a saját országában sikerült rendet tenni.

Menczer Tamás emlékeztetett: Wopke Hoekstra azt mondta az „Európai Parlament hazugságaira hivatkozva”, hogy nagyon aggódik a magyar jogállamisággal kapcsolatban. Arról beszélt, hogy Magyarországon veszélyben van a jogállamiság, veszélyben vannak a közös értékek, és szörnyű, ami a bírói hatalommal vagy a szabad sajtóval történik.

Minden másnap elkövetnek egy antiszemita bűncselekményt Hollandiában

Az államtitkár jelezte: a holland jogállamiság helyzetéről azt találta, hogy az országban 2019-ben több mint 300 antiszemita bűncselekményt követtek el, 2020-ban 135-öt, 2021-ben pedig mintegy kétszázat. Hollandiában már annak is örülni kell, hogyha nem mindennap követnek el antiszemita bűncselekményt, „csak minden másnap” – jegyezte meg Menczer Tamás.

Kiemelte: a Holland Újságíró Szövetség felmérése szerint az újságírók 80 százaléka kap fenyegetéseket, ami szintén romló tendenciát mutat, hiszen néhány éve még csak 60 százalék volt arányuk.

Emellett Hollandiában lelőttek egy ügyvédet a nyílt utcán, mert egy drogügy koronatanúját védte. Az eset után

a holland rendőrszakszervezet elnöke arról beszélt, hogy Hollandia narkóállammá vált

– jegyezte meg. Hozzátette: a bűnszervezetet kapcsolatba hozták egy oknyomozó újságíró meggyilkolásával is.

A migrációs államtitkár elhallgatta a migránsok által elkövetett súlyos bűncselekményeket

Menczer Tamás arra is kitért, hogy Hollandiában a migrációs államtitkárnak le kellett mondania, mert a kormány elhallgatta a migránsok által elkövetett súlyos bűncselekményeket, a közigazgatási bíróság vezetője pedig egy volt balliberális politikus.

Szólt arról is, hogy a holland adóhatóság 2012. óta tévesen vádolt meg csalással több mint 26 ezer holland szülőt, és mintegy tízezer családot kötelezett több tízezer eurónyi gyermektámogatás visszafizetésére. Egy holland jelentés mondta ki, hogy a holland adóhatóság megsértette az ország valamint az általános jogállamiság alapvető elveit – közölte.

Menczer Tamás úgy fogalmazott:

ezeket a tényeket látva és ismerve aggódik a holland jogállamiság helyzetével kapcsolatban,

és elvárható lenne, hogy az Európai Parlament azonnal rendkívüli ülést hívjon össze, valamint jelentést készítsen a holland jogállamiság állapotáról.

Az is elvárható lenne, hogy a holland külügyminiszter legközelebb akkor foglalkozzon Magyarországgal, ha a saját országában végre sikerült rendet tenni – tette hozzá.

A vonatkozó videót alább tekinthetik meg:

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések