Hirdessen itt

Megvédte a magyarokat és a lengyeleket is Giorgia Meloni az élőben közvetített vita során


Lengyelország és Magyarország támadásával az olasz baloldal a legsürgősebb uniós problémákról tereli el a figyelmet Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek elnöke szerint, aki első számú politikai vetélytársával, Enrico Lettával, a Demokrata Párt főtitkárával vitázott a Corriere della Sera internetes televíziós csatornáján hétfőn. 

A legnagyobb napilap a felmérésekben élen járó Olasz Testvérek (FdI) és a Demokrata Párt (PD) vezetőjét kérdezte az utolsó előtti hetéhez érkezett választási kampány főbb témáiról. Az élőben közvetített vitát Luciano Fontana, a Corriere della Sera igazgatója vezette.

Az Európai Unióval kapcsolatban Giorgia Meloni úgy vélte, akárki igyekszik konstruktív kritikát megfogalmazni, azonnal szuverenistának, Európa-ellenesnek kiáltják ki.
Az utóbbi évek azonban rámutattak az EU gyenge pontjaira: először az új koronavírus-járvány, majd az ukrajnai háború okozta sokk következtében egyértelművé vált, hogy az Uniónak a valóban jelentős kérdésekkel kell foglalkozni, mivel Európa jelenleg „politikai törpe és bürokratikus óriás”, miközben pont fordítva kellene lennie – hangoztatta Giorgia Meloni.
Kifejtette, Európának nincsen közös külpolitikája, közös védelmi politikája, valamint végtelen beszerzési láncra építette gazdaságát. Az egykori Európai Szén- és Acélközösségből lett EU energiaproblémákkal küzd – tette hozzá az FdI elnöke.

A nemzeti érdekek védelme azt jelenti, hogy „Brüsszelnek nem azzal kell foglalkoznia, amit mi Rómában jobban el tudunk végezni” – hangoztatta Giorgia Meloni.

Megjegyezte,

a baloldal Lengyelországot és Magyarországot kiáltja ki „európai rosszaknak”, miközben Németország az, amely nem akar tetőt szabni a gázárnak az Oroszországgal kötött előnyös szerződések miatt, melyekkel Berlin egyharmad áron vásárol gázt Olaszországhoz képest.

Giorgia Meloni úgy vélte, a baloldal a tízmilliós Magyarországot hozza fel örökös példaként, miközben az európai gazdaságot meghatározó Németországról egy szót sem szól, mivel a kancellár szocialista. Meloni elfogadhatatlannak nevezte az olasz baloldal kelet-európai országok elleni támadását. A baloldal szerint ezek az országok másodosztályúak – idézte Meloni Letta korábbi kijelentéseit.

Enrico Letta válaszában az EU döntéshozatali rendszere módosítását szorgalmazta, melyben az egyhangú szavazást a többségivel helyettesítik a tagállamok vétójogának eltörlésével. Úgy vélte, az Orbán-kormány vétójogával visszaélve zsarolja Európát, valamint Olaszország érdekeit sértette, amikor tavaly kezdetben megvétózta a pandémia utáni helyreállítási alap Rómának szánt forrásait. Kijelentette, hogy számára a magyar kormány családpolitikája nem példaértékű, ahogy Matteo Salvini, a Liga elnöke hangoztatja.

A PD főtitkára szerint Lengyelországot és Magyarországot a közös európai migrációs döntésekből is ki kell zárni, mivel nemet mondanak a bevándorlók befogadására és megbénítják az európai szolidaritási mechanizmust. Közös európai bevándorlási politika kell, a nacionalizmusok és vétók magukra hagyják Olaszországot a migrációval szemben – jelentette ki Enrico Letta. Úgy vélte, a jobboldal esetleges győzelme a szabadságjogok csorbításával a múltba vezeti vissza Olaszországot.

Giorgia Meloni szerint a lengyel és a magyar kormány joggal állt ellen az Olaszországba ellenőrzés nélkül érkezett migránsok elosztásának. A jobboldali politikus hozzátette, hogy elsőként Franciaország és Németország fordította vissza az Olaszországból érkező illegális bevándorlókat.
Megoldásként a migránsok afrikai partokról való elindulásának megakadályozását sürgette. „Nem engedhetjük meg, hogy az emberkereskedők döntsék el, ki lép be országunkba” – mondta Giorgia Meloni.

Enrico Letta kizárta, hogy a választások után a bal- és a jobboldal között nemzeti egységkormány alakulhat. Giorgia Meloni azt mondta, hogy demokratikus verseny dönti el, ki kerül kormányra. 

A legutolsó felmérések szerint az FdI 25 százalék körül teljesít, az általa vezetett koalíció pedig 46 százalékon áll. A PD valamivel húsz százalék feletti támogatottsággal bír, szövetsége nem éri el a harminc százalékot.

A választáson induló nagyobb pártok vezetőinek utolsó közös televíziós vitáját a közszolgálati RAI1 sugározza szeptember 22-én este.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések