Hirdessen itt

Húsz céget szolgált ki éveken át a számlagyár


A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy számlagyárként működő bűnözői csoporttal szemben, akik 16 céget felhasználva több éven keresztül 20 társaságnak állítottak ki rendszeresen fiktív számlákat, összesen 273 millió forint vagyoni hátrányt okozva a költségvetésnek.


A vádirat szerint a hattagú számlagyár 2015 áprilisától 2020 decemberéig gazdasági társaságok széles körét szolgálta ki fiktív számlákkal annak érdekében, hogy azok az általános forgalmi adófizetési kötelezettségüket jogosulatlanul csökkentsék. A számlagyárat irányító férfi határozta meg, melyik cég nevében mikor, kinek állítanak ki ténylegesen el nem végzett szolgáltatásról vagy termékértékesítésről számlát. A valótlan tartalmú számlákon legtöbbször reklám tevékenység szerepelt, de a fiktív számlát megrendelő cégek igényeinek megfelelően akár búgócsiga vagy szoftver értékesítésről, olykor fémipari termékek gyártásáról is készültek számlák. A törvényes működés látszata érdekében a számlagyárat irányító férfi két weboldalt is létrehozott, amelyeken a fiktív számlákat befogadó cégek logóit elhelyezte, igazolva ezzel a kiszámlázott többmilliós hirdetési tevékenység elvégzését – írja az ügyészség.hu.

A férfi bevonta az elkövetésbe akkori barátnőjét is, akivel több céget alapíttatott és felkérte azok bankszámlái feletti rendelkezésre is. További bűntársai nemcsak cégalapításokkal és fiktív számlák kiállításával, de a bankszámlára érkező pénzek felvételével is segítették a számlagyár működését. A fiktív számlákat felhasználó vevői cégek a számlákon szereplő összegeket átutalták. Ezután azokat a számlagyár vezetője készpénzben felvette és visszaadta a számlabefogadó cégek képviselőinek – az ügy további 14 vádlottjának.

A számlagyár a működéséhez 16 céget használt fel és 20 társaság részére számlázott, összesen több mint 273 millió forint vagyoni hátrányt okozva a költségvetésnek.

Az ügyészség a vádlottakat üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja, ezért 16 vádlottal szemben börtönbüntetés, 4 vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozza. Az ügyészség emellett az áfa csalás révén előnyt szerző gazdasági társaságokkal szemben szintén pénzbírságra tett indítványt. Bűnösségükről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések