A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Csütörtök
Az iskolakezdés napján erősen felhős,
borult lesz az ég. A Dunántúlon többfelé várható eső, zápor, keleten
csak néhol fordul elő kisebb csapadék. Délután a csapadéktömb
délnyugatra szorul vissza. Az északnyugati, majd északkeleti szél
megerősödhet. Mindössze 19 és 26 fok között alakul a hőmérséklet - igazi
kora őszi időnk lesz. A délkeleti határvidéken zivatarok is
kialakulhatnak, melyeket intenzív csapadék (10-30 mm), szélerősödés és
esetleg apró szemű jég kísérhet, ezért figyelmeztetést adtak ki
Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyék nagy részére.
Péntek
A déli és a keleti területeken erősen
felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, záporeső. Délután
északnyugat felől csökken a felhőzet, de a Tiszántúlon estig lehet
csapadék. Élénk lesz az északkeleti szél. 23-24 fok körüli értékeket
mérhetünk.
Szombat
A Tiszántúlon is csökken, majd délutántól
a Dunántúlon ismét megnövekszik a felhőzet. Napközben azonban többórás
napsütés várható. Késő estétől kezdődhet eső a Nyugat-Dunántúlon. Reggel
10-15, délután 22-27 fok valószínű.
Vasárnap
Nyugat felől mindenhol beborul az ég, és
egyre több helyen várható eső, zápor. A hőmérséklet csúcsértéke csak
20-24 fok körül alakulhat, marad tehát egyelőre a kora ősz.
Hétfő és kedd
A többórás napsütést csak
gomolyfelhők zavarják, kicsi az esély záporra. Kissé erősödik a nappali
felmelegedés: délutánonként 26-27 °C ígérkezik.
0 Megjegyzések