Hirdessen itt

Egy nő kirabolt egy ittas férfit Dunaújvárosban


A Dunaújvárosi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt vádat emelt azzal a nővel szemben, aki 2021. február 22-én, Dunaújvárosban, erőszakkal elvette egy férfi pénztárcáját a benne lévő készpénzzel és okmányokkal. 

A vádirat szerint a nő reggel a vasútállomáson a sértett társaságában italozott. A sértett a vádlottat is meghívta egy-egy italra, amikor azonban a nő még több szeszesitalt követelt, a férfi otthagyta és hazaindult. A vádlott már az italozás közben felfigyelt arra, hogy a sértettnél sok pénz van, ezért elhatározta, hogy azt tőle elveszi. A nő a férfi után indult azért, hogy megszerezze a pénztárcáját. Amikor a vádlott a férfit utolérte, megragadta a ruházatát, rángatta, majd amikor a férfi a földre került, a kabátzsebéből kivette a pénztárcáját az abban lévő 50.000,- Ft-ot meg nem haladó készpénzzel, okmányaival és bankkártyájával, majd a helyszínről távozott. A sértettnek okozott kár nem térült meg.

Az ügyészség vádiratában a nővel szemben börtönbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltást, valamint a sértett által előterjesztett polgári jogi igény elbírálását indítványozta.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések