Hirdessen itt

Drámai csata az Eb-döntőben, ezüstérmes a magyar válogatott


A magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda horvátokkal játszott az Európa-bajnoki döntőben. A horvátok végig vezettek, és 10-9-re nyertek. 

A két válogatott legutóbbi meccsén a tokiói olimpia negyeddöntőjében a magyar válogatott Manhercz remek és eredményes játékával nyert. Ez még akkor is optimizmussal tölthette a magyar csapatot, ha azóta mindkét társulat jelentősen kicserélődött.

Az első negyed végére úgy lett 3–3 az állás, hogy a magyar kapus, Vogel Soma több bravúrral jelentkezett, míg a horvátok legnagyobb sztárja, Bijac egyszer sem találkozott a labdával. Molnár Erik kétszer volt eredményes, a harmadik magyar találat a balkezes Zalánki Gergő nevéhez fűződött. Vogelnek a harmadik horvát gólnál peche volt, a testéről vánszorgott a vonal mögé a labda.

A második negyedben a honosított Harkov pattintása a rövid felsőben kötött ki a labda. Zalánki és Konarik emberelőnyből most nem találta meg az utat a kapuig. Bijac nagyon elkapta a fonalat, Jansik középről eleresztett bombáját is kiütötte. A félidőben így 4–3-ra vezetett a horvát csapat.

A harmadik negyedet Buric gólja nyitotta, Német Toni válaszul lefordult a védőjéről, és akciógólt szerzett. Angyal harcolt ki ötméterest, amit Manhercz magabiztosan értékesített, így sikerült az egyenlítés. (5–5) Amikor a vezetésért támadtunk, Jansikot blokkolták. Buricot viszont a magyar védelem nem tudta semlegesíteni, és a center harmadik góljával a horvátok újra magukhoz ragadták a vezetést. Konarik egy váratlan elhajlásos lövéssel alakította ki a 6–6-os állást, de nem örülhettünk sokáig az egyenlítésnek, mert Harkov is a harmadik gólját érte el, a felső sarokba rakta a labdát. A születésnapos újonc, Vigvári Vendel gondoskodott a következő egyenlítésről, de Basicé volt a játékrészben az utolsó szó.

A zárónegyedben Jansik hamarabb indult, mint lehetett volna, így a labda a horvátoké lett, nem mentek vele semmire, a magyar előnyből Zalánki a gatyáig kiemelkedő Jansikot játszotta meg, aki három méterről a kapuba bombázott. (8–8) Vigvári kezében ott volt az esély a vezetésre, de a felső léc hárította a labdáját. A másik oldalon Fatovic kísérlete is lejött a lécről.

Négy perccel a vége előtt Vogel védett nagy bravúrral, ujjheggyel tolta a kapufára a labdát. Három perccel a vége előtt Fatovic megúszott, Jansik visszahúzta és a bírók ötméterest ítéltek. Az eddig gyengén játszó Marinic-Kragic ezt bedobta. Pár másodperc telt csak el, amikor a magyarok is kaptak egy büntetőt, Manhercz azonban a lécre bombázott. Az újabb horvát támadásnál is ötöst láttak, és Marinic-Kragic most is ellenállhatatlanul lőtt. (8–10)

127 másodperce maradt Magyarországnak az egyenlítésre, Jansik kísérletébe beleütöttek, de még mindig nem volt vége, mert Jansik ötösből pontosan célzott. Az utolsó támadásból a horvátok már nem akartak kapura lőni. 10–9-re nyerték meg a finálét.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések