Az eszközöket a parthoz közeli, sekélyebb vizekben tudják majd használni, hogy az aknákat el tudják távolítani.
Hat
vízalatti drónt ad Nagy-Britannia Ukrajnának annak érdekében, hogy el
tudják távolítani a part közelében elhelyezett aknákat, és ezzel
biztonságosabbá tegyék a gabonaszállító hajók útját – jelentette be
szombaton a brit védelmi minisztérium. Nagy-Britannia a következő
hónapokban vállalja az ukrán haditengerészet tagjainak kiképzését is a
drónok szakszerű használatára. A szóban forgó eszközöket a parthoz
közeli, sekélyebb vizekben tudják majd használni. A tengeri aknákkal
válogatás nélkül lehet célba venni hajókat, emiatt különösen a civil
hajóforgalmat és a kereskedelmet lehetetlenítették el a Fekete-tengeren –
emelte ki a brit védelmi tárca.
Szombaton az orosz és az ukrán
fél ismét kölcsönösen egymást vádolta azzal, hogy támadja a zaporizzsjai
atomerőművet. Az orosz védelmi minisztérium szerint az utóbbi 24 órában
három alkalommal támadta az ukrán tüzérség az erőművet. Kijev szerint
viszont az orosz hadsereg nyitott tüzet több alkalommal is az üzemre.
Az
ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vállalat azt közölte,
félő, hogy megsértik a sugárzásvédelmi előírásokat. Csütörtökön
vészhelyzet miatt leállt a zaporizzsjai atomerőmű, de szombatra két
blokkot már újra rácsatlakoztattak a hálózatra.
Vlagyimir Putyin
orosz elnök rendeletet hozott arról, hogy megkönnyítsék az Ukrajnából
Oroszországba távozó emberek ottani tartózkodását és munkavállalását.
Eddig ukránok hivatalosan csak 90 napig tartózkodhattak Oroszországban, a
szombaton bejelentett átmeneti rendelkezések értelmében viszont már
nincs ilyen korlátozás. A rendelet szerint az Ukrajnából érkezők
regisztrációt követően külön munkavállalói engedély nélkül is
dolgozhatnak. Egy másik rendeletben Vlagyimir Putyin arról is
határozott, hogy szociális segélyben részesítsék az Ukrajnából és a
szakadár területekről érkező időseket, a fogyatékkal élőket és a
várandós nőket.
Moszkva adatai szerint február vége óta
3,6 millió ember, köztük 587 ezer gyerek távozott Ukrajnából Oroszországba.Az orosz hatóságok bátorítják az embereket a költözésre, és az ország számos pontján befogadóközpontokat alakítottak ki az ukrajnai menekülteknek.
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések