Palácsik Lilla második gyermekét várja, de elismerte, valamiért fél a szüléstől, noha korábbról már van tapasztalata ezzel kapcsolatban.
Vajna Timi testvére, Visváder-Palácsik Lilla is egy nagyon életvidám személyiség, akinek lehetséges, hogy augusztus 20-án, épp a nagy tűzijáték napján születik meg a második gyermeke. A Mokka vendégeként elárulta, párja nagyon szeretné, ha a második kisfiúk aznap születne meg, és az első gyermekük is nemzeti ünnepen, október 6-án jött világra.
Lilla megjegyezte, ő azért szeretné, ha egy kicsit később jönne a baba. „Most valamiért félek a szüléstől, vagy nem tudom… Ahogy belépek a szülőszobába, ugye járok CTG-re már az utolsó hetekben, és nem tudom, rám jön egy szorongás, hogy már tudom, milyen élmény ott bent lenni.”
Timi első szülése viszonylag gyorsan lezajlott, pár órára volt szüksége ahhoz, hogy átessen ezen a folyamaton, de közben komoly fájdalmai voltak. „Ezek a fájdalmak megmaradtak bennem, úgyhogy egy kicsit parázok.”
Lilla elismeri, a második várandóssága nehezebb, mivel odahaza van egy majdnem kétéves kisfiú is, akivel ugyanúgy kell foglalkozni. „Másabb minden.” – árulta el Lilla, akinek ugyan voltak émelygései, hányni szerencsére nem hányt.
Kiderült, hogy undorodott a különböző húsoktól, fűszeres ételektől, illetve az első terhessége alatt jól tudott aludni, most viszont ki kell párnázni a hasát, mert annyira húzódik. „ Nehezebb a második,” – ismerte el a csinos és szép fiatal lány.
Ami még nehézség számára, az a forróság, így kevesebbet is van odakint. Egyszerűen ő sem tud meglenni 40°C-ban, és mivel a kisfia sem bírja ezt, így odabent játszanak, amikor valóban több mint kibírhatatlan a meleg.
Egyelőre két gyermeket terveztek, ugyanakkor Tamásnak már az is megfordult a fejében, hogy idősebbek lesznek a picik, 6-7 évesek, talán elgondolkoznak azon, milyen jó lenne ismét egy kisbabát nevelni, vagy esetleg akkor, amikor a fiúk már egészen nagyok. „Még gondolkodunk.”
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések