Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Telefonon keresztül is fenyegetik Tóth Gabit, lánya halálát kívánják


Tóth Gabi az elmúlt egy esztendőben rengeteg bántó üzenetet kapott, többet mint korábban bármikor, miközben a halálát kívánják.


A híres énekesnő, aki korábban X-Faktor-mentor is volt, sokak számára egy gyűlölt személy, miközben megkérdőjelezik a hitét, és azt állítják róla, hogy a Fidesz embere. Rengeteg támadást kapott az utóbbi egy évben, többen a halálát kívánják, de a családját sem kímélik.

Kiderült, hogy az üzenetek mellett már azt a telefonszámot is elkezdték hívogatni az, ami a honlapján található. Ezt a számot a koncertszervezője kezeli, tehát nem Gabi fogadja a hívásokat, így is kap elég támadást.

„Az emberek azt gondolják, hogy az az én telefonszámom, ezért fenyegető, nyomdafestéket nem tűrő hívásokkal bombázzák, amiben a halálomat kívánják és egészen megdöbbentő stílusban juttatják kifejezésre a véleményüket.” – árulta el a Blikknek adott nyilatkozatában.

Hozzátette, csak az elmúlt néhány napban több mint 80 hívás futott be a számra. Voltak, akik azt kívánták, hogy üsse el egy autó, de ami a leginkább a szíven ütötte, az az, hogy megkérdőjelezték gyermeke megszületésének okát.

Noha kívülről erősnek tűnik Gabi, odabent megviselik ezek a dolgok, de nem tervez háttérbe vonulni, amit egy korábbi posztjában egyértelművé is tett. Szerinte ez a nagy gyűlölethullám tavaly szeptemberben kezdődött, amikor a pápa előtt énekelhetett Budapesten, és felkérték hírnöknek az eucharisztikus világkongresszusra.

Szerinte voltak, akik politikai kérdést csináltak ebből, és megpróbálták ellene hangolni a közvéleményt. „Előfordult, hogy valaki követett és azt fotózgatta, hogy éppen kivel találkozom, majd olyan ügyekbe próbáltak belekeverni, amikhez közöm nem volt.” – mesélte a Blikknek.

Gabinál eljött egy pont, amikor úgy érezte, egy politikában jártas szakemberre van szüksége, és azóta rá támaszkodik, igyekszik megfogadni a barátja tanácsait, javaslatait. Úgy érezte, már a karrierje forog kockán az ellene folytatott hadjárat miatt, emiatt kért segítséget, és elismerte, az erdélyi turnéja kapcsán kaptak támogatást, hogy elvihessék a dalaikat a határon túli magyarokhoz. Azóta még rosszabb lett a helyzet, már telefonon is Gabi és gyermeke halálát kívánják.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések