Hirdessen itt

Mucsfa térségében egy férfi részegen farolt be az árokba


Tolna megye útjain 2022. augusztus 21-én három anyagi káros baleset történt.


Vasárnap 4 óra körüli időben egy 38 éves aparhanti férfi közlekedett személygépkocsival a 6538-as számú mellékúton Mucsfa térségében Aparhant irányába. Feltehetően ittassága miatt a 10-es kilométerszelvény közelében egy útkanyarulatban áttért a szemközti sávba, ott kitört egy terelőoszlop táblát, majd az autó keresztbe fordulva, hátuljával az árokban állt meg.

A sofőr a baleset után kiszállt a kocsiból és távozott. A helyszíni intézkedés során az autótól körülbelül 150 méterre az árokban találták meg ittas állapotban. A mentő kórházba szállította, ahol megállapították, hogy nem sérült meg, viszont alkoholos befolyásoltsága miatt mintákat vettek tőle.   

Az ügyben a Bonyhádi Rendőrkapitányság büntetőeljárást kezdeményezett.     

A rendőrség munkatársai egy főt fogtak el, további kettőt előállítottak, egyiküket bűncselekmény elkövetése miatt. Egy büntető- és nyolc szabálysértési feljelentést tettek, valamint elvettek egy jogosítványt. A szonda egy esetben mutatott pozitív értéket.  Az egyenruhások a nap folyamán egy biztonsági intézkedést hajtottak végre.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések