Hódmezővásárhelyen sem lesz tűzijáték augusztus 20-án – jelentette be egy rövid Facebook-bejegyzésben a város polgármestere, az ellenzék bukott messiása, Márki-Zay Péter.
Mint írta, a polgárok az ingyenes
városi újságban elhelyezett lapon dönthettek a kérdésben, és több mint
ötszáz szavazat érkezett: 460-an nemmel, 41-en igennel voksoltak, 8
szavazat érvénytelen volt.
„A
tűzijáték törlésével felszabadult másfél millió forintot egyebek
mellett a szociálisan rászorulók megsegítésére fordítjuk” – írta,
hozzátéve, hogy
a tűzijáték lebonyolítására közbeszerzési eljárással választotta ki a város a beszállítót, aki már megkezdte az előkészületeket a munkára. Mivel katás vállalkozóról van szó, így az ő megsegítésére gyűjtést szervezünk Vásárhelyen”.
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések