A homoszexuális stylist a Szegedi Szabadtéri Chicago című darabjában alakít transzvesztita előadóművészt. Erről egy fényképet is megosztott a közösségi oldalán.
„Isteni ez a Chicago, annyit tudok mondani!” – kezdte egyik legutóbbi Instagram-bejegyzését Lakatos Márk. A másságát nyíltan felvállaló stylist arról is beszámolt közösségi oldalán, hogy a Szegedi Szabadtérin eddig már négy teltházas show ment le a musical átdolgozásból, és még hátra van kettő, amire nem is lehet már jegyet kapni.
„Az emberek szétverik a házat és nagyon-nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, és kapok én is,
aminek külön örülök” – fogalmazott Lakatos.
„A kritikusok se mindig értik, hogy mit kell csinálnia egy drag queennek”
Majd
azzal folytatta, hogy „annak is örül, hogy 20 év után újra
meghódíthatom drag queenként a színpadot!” Lakatos Márk szerint „ez egy
nagyon izgalmas feladat, hiszen még a kritikusok se mindig értik, hogy
mi is ez és mit kell csinálnia egy drag queennek”.
A
stylist-influencer bejegyzéséből az is kiderült, „a közönség szerencsére
élvezi, tapsolnak, ujjonganak, úgyhogy nekem csak ez számít! „
Ha lesz még jövőre is, gyertek és nézzétek meg mindenképp” – zárta gondolatait Lakatos Márk.
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések