A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Kunhalmi Ágnes indul az MSZP társelnöki pozíciójáért


A baloldali politikus szerint az MSZP-nek, a hazai baloldalnak új kihívásokra új válaszokat kell keresnie.

Az Index interjút készített Kunhalmi Ágnes MSZP-s politikussal, akit többek között az ellenzékről, a putyinozásról, az MSZP helyzetéről, az összefogásról, valamint a szociáldemokraták és a liberálisok kiegyezéséről is kérdeztek.

A szocialista képviselő az interjúban bejelentette, indul a párt tisztújításán a társelnöki pozícióért.

Döntését azzal indokolta, hogy „felelősséget érez az MSZP és a hazai baloldal jövőjéért”. Majd azzal folytatta, hogy abban a két évben volt társelnök, amikor a választásra készültek, és „meghatározott keretrendszerben kellett menedzselniük az MSZP-t”, és ezáltal segítették az ellenzéki oldalt.

„Szeretnék két évig úgy elnök lenni, hogy nem készülünk országgyűlési választásra, hanem el tudjuk végezni a tartalmi munkát is.

Az MSZP-nek, a hazai baloldalnak új kihívásokra új válaszokat kell keresnie”

– hangsúlyozta Kunhalmi a lapnak.

Még nem publikus ki indul férfiágon a társelnöki székért

A politikus arról is beszélt, hogy jelenleg nem tud női kihívóról, „de semmi nincs kizárva”. A beszélgetés során felidézték, hogy Tóth Bertalan, akivel eddig Kunhalmi Ágnes irányította a pártot, nem indul a társelnöki székért. A politikus a másik aspiránsról megjegyezte: „úgy tisztességes, ha a férfiágon is meghagyjuk az indulás bejelentésének lehetőségét az érintetteknek”.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések