A jobbikos szappanopera folytatódik.
A Jobbik-frakció költségére– vagyis közpénzből– szállhatott meg Jakab Péter és három kollégája Gyulán – értesült a Magyar Hang.
A „mamuszos” Molnár Enikő, aki már a „munkalakáson” is osztozott
Jakab Péterrel, nem cáfolta, hogy az akár akár „swing hintát” vagy „káma
padot” is kínáló hotelben szálltak volna meg. Ugyanakkor a cikk
megjelenését követően mégis azt állította, hogy ők nem az említett
szálláshelyen voltak, hanem egy másikon.
Kifejezetten felnőttek
számára kialakított szobáink kellemes kényelmet biztosítanak vendégeink
részére – többek között ezzel hirdeti magát az a gyulai hotel, amelyben
két éjszakát töltött el Jakab Péter és három munkatársa még június
közepén. A szobáiknak olyan fantázianeveket adtak, mint „Love”,
„Boldogság”, „Randi”, „Vágy”, de van például „Szenvedély” vagy „I love
you” is. Utóbbi „egyedi méretre szabott kétszemélyes franciaággyal és
matraccal rendelkezik” és „a szobába bekészíthető kiegészítők: Swing
hinta, tantra ágy, káma pad, káma fal”.
A Magyar Hanghoz eljutott
dokumentumok szerint ebben a hotelben foglaltak le két szobát Jakab
Péternek és három frakcióvezetői asszisztensének – köztük a sokszor
említett Molnár Enikőnek – június közepén, amikor a politikus még a
Jobbik képviselőcsoportjának vezetője volt.
A szállás díját, ami reggelivel együtt összesen valamivel több mint 127 ezer forint volt, a Jobbik frakciója fizette.
Molnár
Enikő a lapnak tagadta, hogy ők intézték volna a hotelt és elmondta, a
szállást lefoglaló alkalmazott jelenleg Lukács László György
frakcióvezető mellett dolgozik. Később pedig már azt is tagadta, hogy
egyáltalán a fent leírt szálláson tartózkodtak volna.
A hely
egyébként pontosan beleillik a Jakab– Molnár- féle „munkalakásos”
miliőbe, ugyanis a szállás elérhető a két legnagyobb szállásfoglaló
portálon, ahol annyi derül ki, hogy „Felnőttbarát szálláshely (csak 18
éves kortól fogad vendégeket)”, illetve „csak felnőtteket fogadó
szállás”. A hirdetésben lévő fotókon pedig az látszik, hogy leginkább a
piros és az arany szín dominál, több szobában hatalmas tükrök vannak és
„szeretlek” feliratok az ágyakon. A cikk elején idézett információk
innen alapvetően nem, csak a szálloda saját honlapjáról derülnek ki.
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések