A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Jakab nagy bejelentése: zártkörű családi nap lesz


Sajtóinformációk szerint teljesen más a terve a Jobbikból kirakott korábbi pártelnöknek. 

A hét elején Jakab Péter azt mondta, hogy már több mint tízezren csatlakoztak új mozgalmához, „A Nép Pártjához” és ha már ilyen sokan összejöttek, illik valamit bejelenteni. A fél sajtó borítékolta, hogy Jakab a nemzeti ünnepen jelenti majd be, hogy pártot alapít, tovább aprítva az ellenzéket és elsősorban volt pártját. 

A Népszava péntek délután már azt írja, egyelőre még nem a pártalapítás lesz az, amit a politikus bejelent. Az újság szerint a jövőben független országgyűlési képviselőként tevékenykedő Jakab családi napot szervez augusztus 20-ra, ez a nagy esemény, amit be akar jelenteni. 

Ennek helyszínéről annyit sikerült megtudnunk, hogy nem a fővárosban, hanem valahol a vidéken lesz”

– írják.

Azt is hozzátették, hogy ez egy zártkörű rendezvény lesz, ahova csak a meghívottak mehetnek el, jelenleg pedig nincs napirenden a pártalapítás bejelentése, a szerveződés inkább lazább formai keretek közt marad. Két hullámban eddig csaknem húsz jobbikos alapszervezet oszlatta fel magát, és állt Jakab Péter oldalára.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések