A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A szolnoki pályaudvart is érintve, hamarosan elkezdődik a V0 építése


A szolnoki polgármester a MÁV vezérigazgatójával egyeztetett.

Szalay Ferenc Szolnok polgármestere Dr. Pafféri Zoltán úrral, a MÁV-Volán csoport elnökével, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójával találkozott. A városvezető kiemelte, hogy Szolnok vasutasváros, a MÁV nemcsak a közlekedést segíti meg a lakók számára, hanem munkahelyeket is ad. A cég hosszútávú tervei között meghatározó szerepe van városunknak, kiemelten a járműjavítónak, mely új névvel MÁV Vagon Kft.-ként folytatja - írta bejegyzésében a polgármester.


Szalay Ferenc kitért arra is, hogy a megbeszélés során a V0 program is szóba került. A fővárost elkerülő V0 teherforgalmi vasút nyomvonaláról idén áprilisban döntöttek. Záhonytól Győrig tervezik vele felfűzni az országot, Szolnok, Kecskemét és Székesfehér köztes megállásokkal. A szolnoki polgármester a beruházással kapcsolatban elmondta, hogy kiemelt szerep hárul majd a városra, átrakó pályaudvarként fogja kiszolgálni a projektet.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések