Az orosz elnök a világ legnagyobb lítiumkészletére hajt. Ha sikerrel jár, a fél világ az oroszoknál kopogtathat majd akkumulátorügyben.
Bolíviában
található a világ legnagyobb lítiumkészlete, az ország pedig épp üzleti
partnereket keres az e-mobilitáshoz nélkülözhetetlen nyersanyag
bányászatához – adta hírül a Die Welt vasárnap.
Az oroszok esélyeiről
A
német lap rámutat, jelenleg hat cég (három országból) van versenyben az
értékes nyersanyag bányászatáért: Kínából, Oroszországból és az
Egyesült Államokból (vagyis például az elektromos autók gyártásában első
helyre igyekvő Németország már nincs jelen – a szerk.).
A Welt
szerint azonban Oroszország különösen jó eséllyel szállhat versenybe a
lítiumért Bolíviában, ami Európa számára azt jelenti, hogy amennyiben
Moszkva győztesként jön ki a lítium-pókerjátékból, az olaj és a gáz után
újabb területen szoríthatja árufüggőségbe – legalábbis részben – az
európai országokat. Éppen ezért
Moszkva politikailag mindent megtesz azért, hogy megkaparintsa a bolíviai lítiumkészletet
–
írja a német lap. „Bolívia Oroszország egyik kiemelt partnere a
latin-amerikai és karibi térségben” – teszik hozzá, Szergej Lavrov orosz
külügyminiszter szavait idézve.
Moszkvának jól jön, hogy Morales csapata visszatért
Oroszország
esélyei azért jók a lítiumért folyó versenyben, mert Putyin és Evo
Morales egykori bolíviai elnök jó kapcsolatot ápol egymással.
Az
oroszokkal való viszony kapcsán tudni érdemes, hogy a 2019-es bolíviai
elnökválasztást – a negyedik mandátumáért versenybe szálló, az országot
13 éven át vezető – Morales nyerte. Az ellenzék azonban csalással
vádolta meg az elnököt, tüntetések kezdődtek, melyek zavargásokba
csaptak át. Miután az Amerikai Államok Szervezete élesen bírálta az
elnökválasztás lebonyolítását, a bolíviai államfő bejelentette, új
választást ír ki. Ekkor viszont már a hadsereg is kihátrált az elnök
mögül, aki az események hatására kénytelen volt lemondani és előbb
Mexikóba, majd Argentínába távozni.
Morales bukása után 2020.
októberében tartottak új elnökválasztást Bolíviában, ezen a baloldal
jelöltje, a Morales által is támogatott Luis Arce már az első fordulóban
győzelmet aratott. Arce gazdasági miniszter volt Morales elnöksége
idején.
Morales pedig párjának győzelme után visszatért Bolíviába.
Morales egyből Putyin mellé állt az ukrajnai háborúban
Morales
nem rejti véka alá véleményét világpolitikai kérdésekben. Az
orosz-ukrán háború kapcsán például világosan állást foglalt Oroszország
mellett.
A volt bolíviai elnök márciusban például azzal vádolta
az Egyesült Államokat, hogy az ukrajnai háborút arra használja fel, hogy
katonailag, politikailag és gazdaságilag megtámadja Oroszország népét,
és megpróbálja megdönteni annak kormányát. Morales azt is mondta, hogy
Joe Biden amerikai elnök „puccsra törekszik” Oroszországban, és
hozzátette, Washingtonnak nincs joga más országokat háborús bűnök
elkövetésével vádolni. Szerinte „a világ egyetlen országának, amely
százezreket ölt meg atombombákkal Hirosimában és Nagaszakiban, amely
népeket mészárol le és természeti erőforrásokat fosztogat, nincs
erkölcsi alapja ahhoz, hogy bárkit is bűnözőnek nevezzen”.
Moralest
ezek alapján a közvélemény Vlagyimir Putyin egyértelmű támogatójaként
tartja számon. A Die Welt szerint, ha Moszkva most visszatámogatja a
szocialista Moralest a hatalomba, azzal gyakorlatilag kikövezetett útja
lenne a bolíviai lítiumlelőhelyekhez.
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések