A köztársasági elnök a brazil elnökkel beszélgetett, aki kiemelte, hogy 100 ezer magyar él Brazíliában.
„Bolsonaro elnök úrral mi a béke követei vagyunk” – mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Jair Bolsonaro brazil elnökkel folytatott megbeszélés után adott sajtónyilatkozatában Brazíliavárosban. „Brazília békeszerető ország, ahol az elmúlt száz évben nem volt háború, és azt szeretné mindenki, hogy ez a jövőben is így maradjon” – mondta Novák Katalin, hozzátéve: azt szeretnénk, ha Magyarországot sem érintené a háború.
A brazil elnök azt hangsúlyozta, hogy fő célja megvédeni a család értékeit, kiállni a sajtószabadság és a demokrácia mellett. Azt mondta, hogy
Novák Katalinnal kereskedelmi kérdésekről, a jövőbeli együttműködésről, a gazdasági kapcsolatokról is beszélgettek,
amelyek folyamatosan bővülnek, hasonlóan a hadiiparhoz.
Bolsonaro úgy fogalmazott: „100 ezer magyar él köztünk, és mi
olyan ország vagyunk, ahol mindannyian békében élünk. Jelenleg
konfliktus van Magyarország szomszédságában – az orosz-ukrán háborúra
gondolok. Volt egy nagy beszélgetésem a háború előtt Putyin elnökkel. Az
igazság sokszor fáj, de nincs más út, csak a békés együttélés.” A
brazil elnök kiemelte: hatalmas megtiszteltetés számára Novák Katalin
látogatása. Hangsúlyozta, hogy Magyarországot és Brazíliát a haza, a
család és a szabadság védelme köti össze.
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések