Életveszélyt okozó testi sértés kísérletével és rablással gyanúsították meg azt a 37 éves, piliscsabai férfit, aki a gyanú szerint megverte 65 éves áldozatát, majd néhány órával később visszament hozzá és kirabolta. A Pest megyei rendőrök most zárták le a nyomozást az ügyben.


Tavaly tavasszal, 2021. március 8-án reggel segélykérés érkezett a rendőrökhöz egy piliscsabai házból. Az ajtót nyitva, az ablakot betörve, ott lakó idős férfit pedig összeverve, a földön kuporogva találták meg. Az idős férfiről a kórházban megállapították, hogy koponyaűri vérzése van. Az orvosok próbálták megmenteni az éltét, de nem sikerült nekik. 15 nappal később meghalt.

Eközben bűnügyi technikusok dolgoztak a tetthelyen. A szemle során az udvaron találtak egy kést, egy kétezer forintos bankjegyet és egy dobozos sört némi üvegtörmelék mellett. Öt órával később már gyanították, hogy egy 37 éves, helyi férfi támadhatta meg az idős embert. D. Károly otthon volt, amikor elfogták.

Amikor átkutatták a házát, megtalálták a ruháját, amelyet bűncselekmény idején viselt és az is kiderült, mi történhetett pontosan.

2021. március 7-én este a férfi hívatlanul megjelent látásból ismert áldozata piliscsabai otthonában. Agyba, főbe verte az egyedül élő idős férfit, majd átkutatta a lakását és elmenekült. Másnap reggel visszatért. A házigazda akkor már védekezésre képtelen állapotba került. A rabló elvitt tőle 2925 forintot és egy házi készítésű kábeldobra feltekert, négyezer forintot érő hosszabbítót, de menekülés közben elhagyott egy kétezrest az udvaron. Azt találták meg a rendőrök.


Az igazságügyi orvosszakértő az áldozat bántalmazása és halála között sem közvetett, sem közvetlen ok-okozati összefüggést nem talált a rendőrség oldalán olvasható információk szerint, vagyis az áldozat a szakértő szerint nem a támadásba halt bele.Emellett kijelentette, hogy a sérüléseket legalább közepes nagyságú erővel okozták, a bántalmazással összefüggésben pedig fennállt az esélye súlyosabb, közvetett vagy közvetlen életveszélyes sérülés kialakulásának is. Szakvéleménye birtokában a rendőrök átminősítették az ügyet.

D. Károlyt életveszélyt okozó testi sértés kísérletével és rablással gyanúsították meg. Kihallgatásán mind a gyanúsítás, mind az őrizetbe vétel ellen panasszal élt. A terhére rótt bűncselekményeket tagadta, vallomást nem tett. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának nyomozói az azóta is letartóztatás alatt álló, 37 éves D. Károly ellen indított nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték el az illetékes ügyészeknek.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!