A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Hátborzongató: pont ott fotózta le a Google a hosszúpályi polgárőrt, ahol kedden elhunyt


A férfi a négy évvel ezelőtt készült képen is a kedvenc helyén ült. 

Mint megírtuk, kedden este életét vesztette egy polgárőr Hosszúpályiban, miután a viharos szél rádöntött egy nyolcméteres szilfát a padra, ahol éppen ült.  A térkövezett pihenőhely a Földvár és a Debreceni utcák sarkán található, négy fapadot helyeztek el rajta négyzetalakban. A polgármester szerdán nyilatkozott portálunknak, és azt mondta, az áldozat a pihenőhely középső padján ült, amikor megtörtént a tragédia. Zara András szavai szerint a férfi feltételezhetően elaludt, mivel a vele szemben lévő, helyéből kimozduló fát máskülönben észlelnie kellett volna.

A településvezető arról is beszélt, hogy a faluban közismert polgárőr szeretett azon a részen üldögélni, mivel a Debrecen felől érkező forgalomra és a környező panorámára is jó a rálátás azon a helyszínen.

Ezt támasztja alá az a dermesztő utcafotó is, amelyre egy olvasónk hívta fel figyelmünket.

A Google Street View-n elérhető utcaképek egyikén ugyanis az látszik, ahogy a férfi éppen a kedvenc helyén, azaz a mostani tragédia helyszínén, az utca felé néző padon tartózkodik. A felvétel 2018 májusában készült a Google adatai szerint.



Hogy valóban a férfi van a fotón, azt portálunk érdeklődésére Zara András polgármester is megerősítette.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések