Hirdessen itt

Egy nő kóborolt Geszteréden, azt se tudta, hol van


Zavarodott elmével egy nő kóborolt Geszteréden, a polgárőrök jelentették a rendőrségnek.


Sokan megkérdőjelezik a polgárőrök létjogosultságát, pedig szükség van rájuk. Ezt igazolja a Geszterédi Polgárőr Egyesület munkássága is.

– Az egyik képviselő-testületi ülésen vetődött fel a megszervezése még 2016-ban, s én elvállaltam. Létrehoztuk a polgáőrséget és be is jegyeztettem – mondta el lapunknak Molnár János, a civil szervezet alapító elnöke, aki korábban több évtizeden keresztül az általános iskola igazgatója volt.

– A megalakuláskor tizennégy tagunk volt, jelenleg huszonegyen vagyunk. Szerteágazó a feladatunk. Egyrészt fenntartjuk és biztosítjuk a közrendet, a közbiztonságot, hozzájárulunk  abűnmegelőzéshez, részt veszünk a vagyonvédelemben és a környezetvédelemben is. A baleseteknél a közlekedést irányítjuk. Járőrözünk napközben és az esti órákban is. A falunapokon is őrizzük a rendet, de térségi rendezvényeken – például motor- és autóversenyek alkalmával – más településeken is besegítünk. A közelmúltban egy napot a barabási segítségponton is eltöltöttünk. A lakosság bármikor hívhat bennünket, még éjjel is megyünk, ha segítségre van szükség. Igénylik a helybeliek a szolgálatunkat, elfogadják a jelenlétünket. Együttműködési megállapodást kötöttünk a nagykálló rendőrőrssel, de a jó a kapcsolatunk a több helyi civil szervezettel is.

– A tagság korösszetétele igen szélsőséges, a legfiatalabb tagunk 25 éves, a legidősebb 75 éves. Nők is vannak a tagjaink sorában. Természetesen szeretnénk fiatalítani a korösszetételt, igyekszünk minél több fiatalt bevonni az egyesület munkájába, de ahhoz meg is kell szerettetnünk velük ezt a szolgálatot. Szabó József polgármester is az alapító tagok között volt, az önkormányzattól folyamatosan kapunk erkölcsi és anyagi támogatást – folytatta Molnár János, s még hozzátette:

– Létjogosultságunkat az is igazolja, hogy már több alkalommal is életet mentettünk az elmúlt években. Az egyik télen egy férfi keveredett ide a községünkbe, eltévedt, nem tudta, hogy jut el a nyíregyházi szociális szállóba. Egy másik alkalommal egy nő kóborolt nálunk zavarodott elmével, nem tudta, hogy valójában merre is jár. Mind a két alkalommal a szolgálati rendet betartva jelentettük a történteket a rendőrségnek.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések