Hirdessen itt

Ukrán belügyminiszter: a lakosságnak a háború után is szüksége lesz fegyverekre


Denisz Monasztirszkij bejelentette, hogy az ukránoknak az Oroszország elleni háború után is rendelkezniük kell önvédelmi fegyverekkel, írja a gazeta.ua.


A belügyminiszter úgy vélekedik, hogy jogot kell adni az ukrán állampolgároknak a szabad fegyvervásárlásra és fegyverviselésre. Az emberek többsége ugyanis a háború után sem fogja magát biztonságban érezni. A háború megváltoztatta a lakosság fegyverekhez való viszonyát, ami miatt enyhíteni kell a jelenlegi fegyverviselési szabályokon. Amikor a hatalom tízezerszám osztott ki fegyvereket, közöttük katonaiakat is, az állampolgárok megmutatták, tudnak felelősségteljesen viselkedni.

A miniszter kijelentette azt is, hogy a bűnözés ellenében is jótékony hatása lesz, ha pisztolyokkal, revolverekkel fegyverzik fel a lakosságot. A parlament már dolgozik a vonatkozó törvénytervezeten, amely előreláthatóan két hónapon belül elkészül.

A közvéleménykutatás kimutatta, írja a portál, hogy az ukránok több mint 80 százaléka szeretne fegyvert birtokolni.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések