A román zászló elszállt Sepsiszentgyörgyön, a székelyek maradtak – írja a Főtér.
A
Nép Útja (Calea Neamului) nevű nackóromán szervezet vezére, Mihai
Tîrnoveanu pár nappal ezelőtt bejelentette: a nemzeti lobogó ünnepnapján
(június 26., idén vasárnap) óriástrikolórt fognak eregetni
Sepsiszentgyörgy kellős közepén – számol be a Főtér. A trikolór szépen
felemelkedett és tovaszállt. A pár tucatnyi ünneplő pedig örvendezett.
Az eseményről Tîrnoveanu mester meg is emlékezett egy
Facebook-bejegyzésben.
A derék patrióta arra a legbüszkébb, hogy
(tudomása szerint) ez volt az első ilyen (értsd, mélyromán) akció a
város főterén, ahol általában a magyar polgártársak szoktak összegyűlni.
Megjelent pár abszolút átlagos állampolgár (nemzeti jelképes
egyenpólók, egyeseken katonai bermuda, olyan is akadt, aki kendőt kötött
az arca elé), akik szintén egy jókora trikolórt mutogattak, amelyen
viszont volt egy katona (román, nyilván), aki egy sarló-kalapácsra tapos
épp, alatta pedig a felirat: Budapest 1919. A derék ünneplők a
performansz végén egy szivárványt is lefotóztak, feltehetően abban az
irányban, amerre a lufikra kötözött trikolór is elszállt.
A román
zászló elszállt, a mélyromán polgártársak és katonás bélyeggyűjtők is
szépen eltűntek a térről. A székelyek pedig ott maradtak.
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések