Hirdessen itt

Művészeti alkotás miatt tüntettek muszlimok Angliában (VIDEÓ)


A Lady of Heaven című, Mohamed próféta lányáról szóló alkotás verte ki a biztosítékot Blackburnben.

Mintegy 25 szunnita muszlim tüntetett az Egyesült Királyságban, Blackburn városában a hétvégén, amiért az egyik helyi filmszínház le akart vetíteni egy Mohamed próféta leányát ábrázoló filmet, amely a bírálói szerint „szélsőséges síita perspektívából” ábrázolja Fatimát – adta hírül  a Breitbart című amerikai lap hírportálja.


Az Eli King által 2021-ben rendezett, Lady of Heaven (A Mennyország úrnője) című filmet – amelynek forgatókönyvét a keményvonalasnak tartott, az iráni rendszerrel is szembenálló kuvaiti síita vallástudós, Jászir al-Habíb írta – egyébként Iránban betiltották. Sokan már korábban aggodalmuknak adtak hangot, hogy

a film feszültséget kelthet a szunnita és a síita muszlimok között.

A tüntetés egyik szervezője a sajtónak elmondta: a blackburni mozi a tiltakozás nyomán levette a filmet a kínálatáról, a filmszínház vezetősége azonban ezt nem erősítette meg.    

A brit Lancashire Telegraph című helyi lap jelentése szerint több brit településen rendeztek tüntetést a film bemutatása ellen. A filmet – a brit The Guardian című lap információi szerint – több muszlim országban is betiltották. A filmet egyebek között azért is bírálatok is érték, mert a negatív szerepeket mind feketebőrű színészekre osztották.

Nézze meg a film előzetesét!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések