Hirdessen itt

Jeges úton akart előzni, balesetet szenvedett, most pedig a jogosítványát is elveszítheti


A Debreceni Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a sofőr ellen, aki az autóval a jeges úton megcsúszott és az árokba hajtott. 

A vádlott 2021. december 25-én 19 óra 25 perc körüli időben téli, kedvezőtlen időjárási viszonyok között, ónos esőben, havas, jeges úton, éjszaka a közvilágítás nélküli 3502. jelű közúton haladt Hajdúdorog felől Hajdúböszörmény irányába az áltata vezetett hétszemélyes gépkocsival. A járműben a vezető mellett 3 felnőtt korú és 3 gyermekkorú utas tartózkodott, a felnőttek valamennyien használták a biztonsági övet, míg a gyerekek gyermekbiztonsági ülésben utaztak - olvasható a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség közleményében. 

A közúton a megengedett legnagyobb haladási sebesség 90 km/h volt, azonban a vádlott körülbelül 50 km/h sebességgel haladt, utolért két előtte haladó személygépkocsit. Ezek a járművek óvatosságból megközelítőleg 30 km/h sebességgel közlekedtek, ezért a vádlott elhatározta, hogy megelőzi őket.

A férfi megkezdte a két autó előzését, áttért a bal oldali forgalmi sávba, azonban az általa vezetett gépkocsi sebességét nem kellő körültekintéssel és nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően választotta meg, ezért elvesztette az autó feletti uralmát, megcsúszott és a menetiránya szerinti bal oldali útárokba lehaladt, ott a tetején átfordulva a kerekein állt meg.

A véletlennek volt csak köszönhető, hogy az utasok közül kizárólag egy személy, egy gyermek sérült meg, akinek eltört a bal alkarja.

A vádlott KRESZ szabályszegő magatartásának eredményeként következett be a baleset és keletkezett a sértett sérülése.

Az ügyben a nyomozást a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság folytatta le.

A bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen a Debreceni Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban a járási ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki és tiltsa el őt a közúti járművel vezetésétől.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések