Jürgen Stock, az Interpol főtitkára szerint el kell kezdeni a fegyverek nyomkövető adatbázisainak ellenőrzését.

Jürgen Stock, az Interpol főtitkára arra egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az Ukrajnát fegyverekkel ellátó országoknak el kell kezdeniük a fegyverek nyomkövető adatbázisainak ellenőrzését – írja a Világgazdaság. 

A fegyverek magas rendelkezésre állása a jelenlegi konfliktus során a tiltott fegyverek elterjedését fogja eredményezni a konfliktus utáni szakaszban

– mondta a szakember egy sajtótájékoztatón.

Meglátása szerint, a szervezett bűnözői csoportok erősödni fognak, ahogy a fegyverek elérhetővé válnak. „A bűnözők már most is erre összpontosítanak, miközben mi itt beszélünk” – tette hozzá.

Jurgen Stock, az Interpol főtitkára az angol-amerikai sajtószövetségnek azt mondta, nincs kétsége, hogy az illegális fegyverkereskedelem növekedni fog. „Láttuk ezt a balkáni régióban” – mondta Stock. 

Stock ösztönözte az Interpol 195 tagú országát, hogy „intenzíven használják a rendelkezésre álló adatbázisokat, amelyek segíthetnek nyomon követni a fegyvereket, például azokat, amelyeket egy másik országban loptak el.

Régiónkban egyetlen ország sem tud ezzel elszigetelten foglalkozni, mert a bűnözők, akikről beszélek, globálisan tevékenykednek”
– mondta Stock.