Az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság pénzbüntetésre ítélje a nőt és tiltsa el a közúti járművezetéstől.


Az idén február 20-án, a délutáni órákban egy középkorú nő a lakásában nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott, majd úgy határozott, hogy a közeli településen lévő férjét meglátogatja. Délután négy óra körül indult el gépkocsival, és ekkor már erősen ittas állapotban volt.
 
Megtagadta a szondafújást

Az országúton haladt, de az úttartása bizonytalan volt olyannyira, hogy a mögötte haladó gépkocsiban utazók ezt észlelték. A vádlott az egyik útkereszteződés előtt leállt az út szélére, mire a mögötte autózók is leparkolták a saját járművüket. Odamentek hozzá, kivették a gépkocsi indítókulcsát, majd felszólították, hogy ne vezessen tovább, hiszen annyira ittas, hogy ezzel veszélyezteti a saját maga és mások testi épségét, életét – ismertette a Nyíregyházi Járási Ügyészség vádiratának lényegét dr. Szilágyi László.

Rendőrt is hívtak a tanúk, a vádlott ennek ellenére kiszállt a gépkocsiból és gyalog elindult az országúton. A kiérkező rendőrök szerették volna a szondát megfújatni a nővel, aki ezt megtagadta, trágár szavakat használt a rendőrökkel szemben, ezért meg kellett bilincselni, majd előállítani az orvosi ügyeletre. A nő vérében 3 ezrelék fölött volt az alkohol koncentrációja, ami súlyos fokú ittas állapotnak felel meg, ezért a vezetői engedélyét a helyszínen elvették.
 
A kihallgatáson megköszönte

– Gyanúsítotti kihallgatásakor a nő magánéleti problémáival magyarázta az alkoholfogyasztást, a bűncselekmény elkövetését, és megköszönte a tanúknak, valamint a rendőröknek, hogy nem hagyták tovább vezetni. Az ügyészség a vád­iratban azt indítványozta, hogy a bíróság pénzbüntetésre ítélje a nőt és tiltsa el a közúti járművezetéstől. Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik – tájékoztatta lapunkat a megyei főügyészség sajtószóvivője.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!