Az MSZP politikusa nem először nyeri el ezt a díjat. De hogy ennek a másik fehérnépnek is megadták, az mindent elmond az Európai Parlament mentális állapotáról.
Az év EP-képviselőjének választották Cseh Katalint, a Momentum Mozgalom európai parlamenti (EP-) képviselőjét és Ujhelyi Istvánt, az MSZP EP-képviselőjét – tájékoztatott az uniós politikával foglalkozó kéthetilap, a The Parliament Magazine Twitter-oldalán csütörtökön.
Az elismerést a magazin hirdeti meg és adja át minden évben. A politikusok több kategóriában versenyeznek, akiket magánszemélyek, képviselők, érdekvédelmi- és civilszervezetek is jelölhetnek. A beérkezett jelölésekből több kategóriában választanak ki egy-egy EP-képviselőt az alapján, hogy kik és hányan jelölték, illetve milyen valós indokok és munka támasztja alá a jelölésüket.
Cseh Katalin a koronavírus okozta válságra adott válaszok kategóriában nyerte el az elismerést.
„Rengeteget jelent ez a díj, az, hogy a munkámat így is
elismeritek, köszönöm. A továbbiakban is egy erősebb és egységesebb
Európáért, az emberekért fogok dolgozni, azért, hogy az Európai Unió egy
ellenálló és a kihívásokra valós válaszokat adó közösség legyen” – írta Twitter-üzenetében az EP-képviselő.
Ujhelyi munkáját már nem először ismerik így el
Ujhelyi István idén az infrastruktúra, közlekedés és turizmus kategóriában nyerte el a díjat, elsősorban az ingyenes InterRail-bérletprogram megvalósítása és fejlesztése terén kifejtett munkája, valamint az EP szakbizottságának turizmusért felelős alelnökeként a koronavírus-járvány miatt erősen érintett turisztikai ágazat érdekében végzett munkája elismeréseként. Az MSZP politikusa 2017-ben a közlekedés kategóriában is elnyerte az elismerést.
Ujhelyi István az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a díj elnyerése
„a legfontosabb visszaigazolása a brüsszeli munkám eredményességének”
Szavai szerint egyértelműen elismerték Brüsszelben, hogy a magyar
emberek képviseletében számos úttörő programot, így például az Európai
Egészségügyi Uniót, az ingyenes InterRail-bérletprogramot, vagy épp a
turisztikai szakmai szervezetek együttműködését megerősítő, az ágazatnak
végre érdemi, európai figyelmet hozó kezdeményezéseket sikerült az
asztalra tennie – tette hozzá Ujhelyi István.
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések