Spanyolországban 59-re emelkedett a majomhimlő-fertőzéssel diagnosztizált betegek száma - közölte Carolina Darias egészségügyi miniszter sajtótájékoztatón szerda este.
48 esetet Madridban szűrtek ki, emellett a Kanári-szigeteken, Andalúziában és Baszkföldön is igazoltak eseteket.
A madridi tartományi kormány tájékoztatása szerint a fertőzések többsége
egy fővárosi szaunához kapcsolható, amelyet már bezártak a hatóságok. A betegek mind férfiak, egyikük állapota sem súlyos, jól gyógyulnak. A fertőzési lánc felderítésén, a kontaktszemélyek azonosításán folyamatosan dolgoznak.
A fővárosi III. Károly egészségügyi kutatóintézet által eddig bevizsgált száz laboratóriumi mintából 41 lett negatív.
Az elmúlt hetekben Európában a legtöbb majomhimlős esetet Nagy-Britannia után Spanyolországban szűrték ki.
Carolina
Darias egészségügyi miniszter elmondta: Spanyolország csatlakozik az
Európai Unió közös oltóanyagbeszerzési kezdeményezéséhez, amelynek
keretében a Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálási Hatóságon (HERA)
keresztül a Bavarian Nordic dán vállalat Imvanex nevű, himlőelleni
oltását vásárolják meg a holland SIGA nevű cég Tecovirimat nevet viselő
antivirális tablettájával együtt. A beszerzés részleteit később hozzák
nyilvánosságra.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO)
tájékoztatása szerint eddig a világ 16 országában mintegy 250 esetet
regisztráltak, ám a WHO vezetése úgy véli: a betegség széles körű
terjedésének kockázata továbbra is alacsony.
A Közép- és
Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben is ritka vírust Európában először
2018-ban, az Egyesült Királyságban azonosították. A tünetek közé a
jellegzetes kiütések mellett a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás,
duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartozik. Az ember és
ember között nehezen terjedő betegségnek nincs ellenszere, az eredetileg
feketehimlő ellen készült vakcinák mindazonáltal magas fokú védelmet
nyújtanak ellene.
0 Megjegyzések