A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Sátánista szekta is kéri zászlójának elhelyezését a bostoni városháza előtt


A bostoni városháza előtt három zászlórúd áll, ezek közül az egyikre - a Legfelsőbb Bíróság friss ítélete szerint - bárki zászlót tűzhet. Az ítéletre hivatkozva a sátánisták is ezt kérik.

Júliusban tartják Bostonban a sátán méltatásának hetét (Satan Appreciation Week), ezért egy salemi sátánista szekta indítványozta, hogy százlóját a városháza előtti zászlórúdra felhúzzák. A bostoni zászlók kérdéséről még januárban írtunk egy akkor még folyamatban lévő, a Legfelsőbb Bíróság által tárgyalt ügy kapcsán. Ennek az ügynek a tétje a szólásszabadság volt, történt ugyanis, hogy a bostoni városvezetés elzárkózott attól, hogy egy kereszténységgel foglalkozó szervezet zászlóját is kitűzze az egyik rúdjára, miközben egyes progresszív ügyek támogatóinak engedte ezt. 

A Legfelsőbb Bíróság a keresztény szervezetnek adott igazat, vagyis

Boston városa köteles lehetővé tenni azt, hogy ez a szervezet is a zászlórúdon hirdesse a tevékenységét.

Ezen felbuzdulva A Sátáni Templom (The Satanic Temple) nevű nontheista vallási és emberi jogi szervezet (nem összekeverendő A Sátán Egyházával) is benyújtotta a maga kérvényét Boston városának vezetéséhez, arra számítva, hogy Boston engedi majd a sátánistáknak, hogy július 23-a és 29-e között a lobogójuk a többi között ott lehessen. A kérelemből nem derül ki az, hogy hogy nézne ki a zászló, illetve, hogy a sátán méltatásának hete pontosan miről szól majd.

A Sátáni Templom nem kommentálta a fejleményeket.

A sátánisták képviselői ugyanakkor USA-szerte kihívást intéznek a kormányzatokkal szemben a vallásszabadság körében.

Egy friss szövetségi bíróság előtt zajló perben például arra hivatkoznak, hogy szintén Boston városvezetése „diszkriminatív” és „alkotmányellenes” módon követeli meg a nyitó imát bizonyos közösségi események előtt. Sérelmezik ugyanis, hogy egyházuk imája nem hangozhat el.

A sátánisták legalább háromszor kérték a városvezetést arra, hogy imájuk elhangozzék. Eddig az összes próbálkozásuk elutasítással járt. A városvezetés vonatkozó szabályozása ugyanakkor megengedi, hogy évente néhányszor a városvezetési tanács tagjai kiválasszanak egy szószólót, aki a nyitó imát elmondja.

Boston polgármestere, Michelle Wu sem kommentálta érdemben a sátánisták kezdeményezését. Azt ugyanakkor elárulta, hogy

a városvezetés most értékeli a bírósági ítélet tanulságait, továbbá felülvizsgálja a zászlóbontási programot is.

Boston önkormányzatának épülete előtt rendszerint három zászló lobog. Az egyik rúdon az Amerikai Egyesült Államok lobogója lobog, alatta a POW/MIA (vagyis a hadifoglyokról és az ütközetben eltűnt személyekről megemlékező) zászlóval, a másodikra Massachusetts állam, a harmadikra pedig Boston város zászlóját szokás tűzni. 

Esetenként kivételesen – kérelemre – az egyik zászlót le szokás cserélni. Az elmúlt 12 év során több USÁ-n kívüli állam zászlóját, például Kínáét és Kubáét is kitűzték. Hasonlóképpen lobogott a rúdon a Boston Pride nevű helyi melegjogi szervezet zászlaja, úgyszintén az egyik rabszolgasággal foglalkozó szervezet, a National Juneteenth Observance Foundation lobogója.

A zsidó-keresztény hagyományok USA-beli értelmezésének elősegítésére szakosodott Camp Constitution nevű szervezettől megtagadták ezt a jogot, akik

a vélemény-nyilvánítás szabadságára hivatkozva támadták meg az intézkedést a Legfelsőbb Bíróság előtt. 

A véleménynyilvánítás szabadságát az amerikai alkotmány első módosítása rögzíti. Ugyanebben a módosításban szabályozzák a vallási türelem kérdését. Ennek megfelelően tilos az államnak előnyben részesítenie bizonyos vallásokat más vallások rovására, s úgyszintén tilos kedvezőbben értékelni a vallásos életformát a nem vallásos életformához képest (s ugyanennek a fordítottja is igaz, vagyis az államnak semlegesnek kell mutatkoznia ebben a kérdésben).

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések