Hirdessen itt

Megvalósult a temetőfejlesztés Sárrétudvariban


Befejezett beruházásról, adományozásról és hulladékgyűjtésről tájékoztatott Kiss Tibor polgármester.


Befejeződött a Magyar falu program támogatását élvező új urnafal építése Sárrétudvariban – tájékoztatott a település honlapján közzétett összefoglalójában Kiss Tibor polgármester. Az urnafal a rendeltetésének megfelelően harmonikusan illeszkedik a ravatalozó épületéhez. A település első embere azt írta: az önkormányzat több pályázatot kezel, amelyek különböző eljárási és megvalósulási szakaszokban járnak - írja a haon.

Újabb szállítmányt vinnének

A beszámolóból az is kiderült, hogy ismét adománygyűjtést hirdettek a település testvérvárosának, Beregszásznak a megsegítésére. – Sajnos látjuk az orosz–ukrán fegyveres konfliktus elhúzódását, s érzékelhetjük az ezzel járó humanitárius nehézségek sokszorozódását. Átérezhetjük azokat a nehézségeket, melyeket testvérvárosunknak kezelnie kell nap mint nap a rájuk nehezedő belső menekülthullám miatt – fogalmazott. Mint írta, Beregszász polgármesterének kérése szerint tartós élelmiszerekre és tisztítószerekre van szükség (70–30 százalékos arányban). Sárrét­udvariban immár az egyház gyülekezeti termében tartják a gyűjtést 9 és 14 óra között. A polgármester azt írta, hogy május 13-án értékelik az adományok mennyiségét, és ha az elegendő ahhoz, hogy elszállítsák, akkor meg is kaphatják a rászorulók.

Kiss Tibor egyúttal felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy hogy az elektronikai hulladékokat május 9-én, hétfőn, valamint 10-én, kedden gyűjti be az önkormányzat. A hét első két napján 8 és 16 óra között viszik el a hulladékot. A begyűjtés alkalmával minden olyan berendezést átvesznek, ami elektromos árammal működik (hűtő, fagyasztó, tv, mosógép, porszívó, számítógépek, kerti barkácsgépek stb.). Egy-egy részleget a régi hűtőknek, tévéknek és az összes többi elektronikai berendezésnek alakítanak ki. A polgármester azt írta: aki nem tudja megoldani a hulladék elszállítását, az kérhet segítséget az önkormányzat 0654/474-001-es telefonszámán.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések