Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Kinyomozták, hogy hová tűnt a konyári stoptábla


A tettes nem tagadta a bűncselekményt.


Már az ügyészség folytatja a közlekedés biztonsága elleni bűntett és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás azzal a 34 éves konyári férfival szemben, aki márciusban hazavitt egy stoptáblát. 

A rendőrség május 24-i közlése szerint a jelzőtábla eltűnése után információkat kaptak a feltételezett elkövetőről. 

Az illetőt az otthonában látogatták meg az egyenruhások, és a kérdésükre beismerte tettét. 

A tábla egy konyári útkereszteződésben állt. Az ügyiratok immár a vádhatóságnál vannak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések