Hirdessen itt

Két év után ismét Múzeumok Majálisa a Nemzeti Múzeumban


Több mint hetven múzeum mutatkozik be a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) és a Múzeumkertben a két év szünet után ismét megrendezett Múzeumok Majálisán, melynek során egész hétvégén ingyenes tárlatvezetések, múzeumpedagógiai foglalkozások, koncertek és gyermekprogramok várják a látogatókat.

A rendezvény programjai, a múzeumi tárlatvezetések és az esti koncertek mindkét napon ingyenesen látogathatók - közölte az MTI-vel a Nemzeti Múzeum.

"Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a múzeumokat közösségi kulturális helyszínként is elkezdjék használni a látogatók. Éppen ezért, az eddigi évektől eltérően az intézmények nem külön sátrakban, hanem egy nagy közösségi térben mutatkoznak be" - idézi a közlemény az MNM társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős főigazgató-helyettesét.

Kósa Margó kiemelte, hogy a Múzeumok Majálisa az egész családnak kínál lehetőséget: a legkisebbek a Mini Múzeum program foglalkozásain vehetnek részt, míg a nagyobbak a számtalan múzeumpedagógiai tárlatvezetés és élő múzeumi program közül választhatnak. A múzeumok jövője iránt érdeklődők pedig szakmai beszélgetésekbe is belehallgathatnak.

A látogatók a Nemzeti Múzeum épületében átélhetik, milyen volt egy audiencia Erzsébet királynénál, a Madách Színház színészei társaságában az 1848-as forradalomban találhatják magukat, hallhatják a múzeum épületének történetét a megelevenedő festményektől, megtekinthetik a látványraktárat, ahol a Herzog-ezüstök láthatók, és egy évszázadot átívelő időutazáson is részt vehetnek a reformkortól egészen az első világháború kitöréséig.

A családok megtekinthetik a Sorsfordító interaktív virtuális kiállítást, bezsebelhetnek egy családi felfedező hátizsákot, részt vehetnek egy, a Történeti kiállításban zajló kincskereső játékon és VR-szemüvegen keresztül visszarepülhetnek a római korba, ahol megtudhatják, milyen volt az élet Vértesszőlősön és Balácán, egy római kori villagazdaságban.

A Múzeumkertben több mint 70 múzeum mutatkozik be egy helyen, többek között az új Közlekedési Múzeum, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, a Göcseji Múzeum megújult, frissen átadott épülete és kiállítása, valamint az Esterházy-kastély kiállítása is.

A látogatók a Kresz Géza Mentőmúzeum segítségével megnézhetnek egy régi mentőautót, megtekinthetik a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum 311-es Ikarus-buszát, a Gödöllői királyi kastély makettjét, valamint a Koszta József Múzeum óriástársasát is.

A hagyományokhoz híven idén is a majálison adják át az Év Múzeuma díjat, a programot pedig szakmai konferenciák és koncertek teszik teljessé: fellép többek között az Ivan and the Parazol és Dj Bootsie. A múzeum lépcsőjén táncelőadást mutat be a Willany Leo Társulat, valamint megtekinthető Adorjáni Bálint Capa kamaradarabja is - áll a közleményben.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések