A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Keresztes Ildikó: nehéz ember vagyok, főleg magamnak


Gyerekkorától erre az útra vágyott, de most lépdel rajta legstabilabban.


Dolgos időszakban érte hívásunk Keresztes Ildikót: pénteken a hajdúszoboszlói Erdély Ízei Gasztrofesztiválon lép fel, másnap egy állatvédő jótékonysági eseményen, este pedig a Turay Ida Színház egyik előadásában. Ez utóbbi helyszínhez köthető a legutóbbi nagy feladata: a napokban mutatták be itt Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című vígjátékot. – Az aktív próbafolyamat fizikailag és mentálisan is kimerítő volt, mert nem játszottam korábban klasszikust és Csokonai nyelvezete sem egyszerű, de jó fogadtatása volt – nyilatkozta a haonnak.

Mint mondta, a nyár leginkább a koncertezésé, szabadtéri fellépéseké lesz, Hajdúszoboszlóra biztosan visszatérnek még.

– Szeretem a fesztivál jellegű összejöveteleket, ahol az emberek jókedvűen tudnak enni, inni és kultúrát szívni magukba – fogalmazott. A marosvásárhelyi születésű énekes-színész szívéhez különösen közel áll az erdélyi ízeket fókuszba helyező esemény és a fürdőváros. A helyi rockkocsmában rendszeresen zenél, sok barátja van itt, köztük az említett klub tulajdonosa és családja.

„És annyi harc után, Most így jó, az én utam vár.” – olvasható egyik dalának szövege a közösségi oldalán. Kérdésemre, elmondta, valóban így érez most. - Magamhoz képest a legkiegyensúlyozottabb korszakomat élem. Egész kicsi koromtól kezdve erre a pályára, ilyenfajta életre vágytam és boldog lehetek, hogy beteljesült, voltak nehéz évek, de alapvetően hálás vagyok ezért. Nehéz ember vagyok, főleg magamnak. Egy sárkány-oroszlán jegyű nő, aki örökké elégedetlen azzal, amit tesz. Próbálok bölcsebbé válni, s megérteni, hogy felemészt a túlzott törekvés a tökéletesség felé. Tudom, hogy csak Isten tökéletes, az ember elég, ha igyekszik efelé.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések