Hirdessen itt

Hadházy a baranyai Kisvaszaron mond el egy alternatív esküt

 


A politikus egyedül nem vesz részt az új parlament alakuló ülésén és elcsalt választásokról ír.

Ahogy megírtuk, Hadházy Ákos nem vesz részt a parlament alakuló ülésén, és tragikusnak tartja, hogy pártja, a Momentum (és mindenki más) igen. Hétfői Facebook-bejegyzésében Hadházy arról ír, hogy

szerinte 60 évvel ezelőtt, a szocializmusban ugyanolyan ünnepélyesen, ugyanolyan ügyrenddel alakult meg az új parlament, mint ma fog.

Szerinte szégyen, hogy a mai ellenzék nem képes ellenállást mutatni. Hozzátette: „Ha most nem küzdünk meg a tisztességes választásokért és a valódi parlamenti jogköreinkért, mindig egyre nehezebb lesz. És ahogy 1963 után még 27 évet kellett várni a rendszer bedőlésére, ugyanúgy várhatunk most is még akár évtizedeket.”

Hadházy hangsúlyozta, hogy a Momentum „meghátrálásával” eldőlt, hogy ma az összes parlamenti párt ott lesz a nyitó ülésen. Ezt követően nagy bejelentést tett: „Tisztában vagyok azzal, hogy elég kevés a jelentősége annak, hogy én viszont nem. Ennek ellenére ma 

délelőtt a baranyai Kisvaszaron el fogok mondani egy alternatív esküt, 

aztán Zuglóba megyek, hogy felhívjam a figyelmet a most ott zajló legnagyobb fideszes mocsokságra. Délután ötkor pedig a Kossuth téren tartok köztéri fogadóórát, ha tehetik, jöjjenek el Önök is! A választások előtt sokan csináltak ilyet, de szerintem a választás után érdemesebb. 

Pláne egy ilyen tisztességtelen, elcsalt választás után.”

– zárta sorait Hadházy Ákos.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések