Nagyon fontos győzelmet aratott, egyben visszavágott a múlt csütörtöki felkészülési meccsért a magyar jégkorong-válogatott a ljubljanai divízió I/A. csoportos világbajnokságon: az 5-1-e sikerrel közel kerültek a feljutáshoz. Ez összejöhet, ha sikerül Litvániát és Romániát verni a folytatásban.
A magyar csapat legjobbja a három gólt és egy gólpasszt jegyző Erdély Csanád volt.
Első harmad (2-0)
Erősen
kezdett a magyar válogatott, az első komoly eseményre pedig alig hat
percet kellett várni: Fejes Nándor távoli lövéséből lett gól egy
megpattanásnak köszönhetően. A csíkszeredai születésű, az első felnőtt
vb-jén résztvevő 23 éves védő az első gólját szerezte a válogatottban,
eddig két gólpassza volt
Fejes gólja után nem sokkal Erdély
Csanád két lehetősége következett, ezek még nem mentek be, Sofron István
közeli lövése viszont már igen, ezzel lett 2-0. A gólszerző Sofron az
idei nyílt magyar bajnokságot megnyert Csíkszeredában játszik, a
válogatott egyik legrutinosabb játékosa, 34 éves, játszott az USA-ban és
Németországban is. A mai a 133. válogatott meccse, és ez volt a 64.
gólja.
A 2019-es vb-t is Dél-Korea ellen kezdtük, akkor 5-1 lett a
vége – ez egyébként a legnagyobb vereségünk ellenük –, de Ljubljanában
hamar eldőlt, hogy nem lesz ilyen végeredmény. Legutóbb 2014-ben volt
olyan vb-meccsünk a koreaiak ellen, amin kétgólos előnyt szereztünk,
akkor az első harmadot 2-0-val zártuk, és végül 7-4-re nyertünk. Igaz,
akkor végül csak az 5. helyen zártuk a hatcsapatos tornát, épp a
koreaiak előtt.
Az első harmad végére Hári János jött lendületbe,
egy jó távoli lövés után egy megszerzett koronggal került szinte
ziccerbe, de lecsúszott a korong az ütőjéről, így nem jött lövés és gól
sem. Dél-Korea is rontott a magyar kapu előtt, ők egy váratlan
korongszerzésből veszélyeztettek, de Rajna Miklós jól mozdult ki, fontos
pillanatban lépett közbe a magyar kapus, így maradt a kétgólos előny.
A
csütörtöki felkészülési mérkőzéstől eltérően – ott 4-2-re nyert
Dél-Korea – a magyar válogatott sokkal agresszívebben játszott, már a
koreaiak harmadának határán, a kék vonalnál elkezdett letámadni. A
játékot sok rövid passzra alapozó ellenfelünk ez ellen az első harmadban
semmit nem tudott kitalálni, lövésük elvétve volt, igazi helyzetük
egyetlen egy akadt, egy magyar bekk hibája nyomán. A mieink viszont
többször úgy tudtak felállni a támadóharmadban, mintha emberelőnyben
lennénk – amúgy egyetlen kiállítás sem volt az első húsz percben –, az
első gólunk is egy jellegzetes emberfóros szituációból született. Ezt
tükrözte az is, hogy egy harmad után 5-2 volt a kapura lövések aránya a
javunkra.
Második harmad (3-0)
A koreaiak
megpróbálták most azt csinálni, mint mi az első harmadban: letámadni
már az ellenfél kapuja előtt, így Rajnának pár perc alatt annyi dolga
volt, mint az első harmadban összesen. Ezzel a kinyílással viszont
esélyt teremtettek a kontrákra, Erdély Csanád pont ezt használta ki,
amikor két védőt megbolondítva előbb kapuvasat lőtt, majd a kipattanót a
kapus hátáról küldte be a kapuba, 3-0.
Erdély Csanád a
Fehérvárral idén az osztrák nyílt bajnokságban ezüstérmet nyert csatár,
akinek remek egyéni teljesítményét dicséri a gól: a lövése a kapuvasról
kijött, de érte ment, és a második próbálkozás bejött neki. Erdélynek ez
a 73. válogatott meccse és azon a 19. gólja.
A harmad hetedik
percében jött a mérkőzés első kiállítása, a Kim Hjo Szuk leküldésével
kialakult magyar emberelőny pedig meg is hozta a negyedik magyar gólt:
Erdély Csanád ismételt. Legutóbb a 2017-es vb-n lőttünk emberelőnyös
gólt Koreának, azzal vezettünk 1-0-ra a második harmad elején, de 3-1-es
vereség lett a vége. Erdély rövid időn belül harmadszor is betalált –
nem egészen 8 perc alatt ütött klasszikus mesterhármast, előbb egyéni
akcióból, aztán emberelőnyből, majd pedig 4 a 4 elleni felállásnál.
Erdélynek ez volt az első mesterhármasa felnőtt válogatott meccsen, az
eddigi legeredményesebb meccsen egy szlovénok elleni 2019-es barátságos
meccs volt, ahol kettőt lőtt és adott egy gólpasszt (most is van egy
asszisztja is a 3 gól mellett).
Az ötödik magyar gól után koreai
pillanatok következtek, ugyanis előbb Papp Kristófot állították ki, majd
An Dzsin Huj próbálkozhatott büntetővel, de a Rajnán túljutó korong
végül a kapuvasról vágódott ki, maradt az 5-0. Az emberelőnyt a hárított
büntetővel együtt kisebb bravúrral sikerült lehozni kapott gól nélkül,
ám utána is a magyar kapu előtt maradt a játék. Két perccel a harmad
vége előtt Hári lövése akadt el a koreai kapusban, de továbbra is
Rajnának maradt több dolga, igaz, ezt hibátlanul hajtotta végre. Az
utolsó másodpercben Sebők Balázs közvetlen közelről rontott, így maradt
az állás.
Az 5-0-s előny elég impozáns, de a két ország
hokimúltjában sokkal simább magyar győzelmek is vannak. Az első, 1982-es
meccsünkön, a C csoportos vb-n 18-2-re nyertünk a később ki is eső
koreaiak ellen – igaz, később már közel sem voltak ennyire lefutott
meccsek a két csapat között (egyből a második meccsen, az 1989-es vb-n
egy 5-5-ös döntetlen lett a vége).
A koreaiakkal együtt az
események is felpörögtek, a második harmad végén már 18-11 volt a
lövések aránya, még mindig a magyarok javára.
Harmadik harmad (0-1)
A
magyar csapat túlélt egy korai emberhátrányt, ami után fel is éledt a
támadójáték, igaz, öt perc játék után továbbra sem volt gól a harmadban.
Ez persze nem a magyar erőfeszítésen múlt, folyamatos és ötletes
támadással nehezítették a koreai kapus és védelem dolgát. A harmad
második magyar kiállítását Szirányi Bence hozta össze két-három koreai
kapuvas között, az áldozat viszont megérte, mert sem így, sem az
emberhátrány alatt nem lett gól. Sőt, Erdély egy megindulásból majdnem
meglőtte a negyedik gólját, de túl szépen akarta visszahúzni a korongot,
így nem lett meg a hatodik magyar találat.
Egyértelműen a
harmadik volt a legjobb harmad a koreaiaktól, ennek pedig az utolsó
három percen belül meg is lett az eredménye, Kim Szang Vuk oldalról,
finom mozdulattal megszerezte a szépítést a csapatnak.
A vége 5-1
lett, ezzel valószínűleg elég lesz hozni a kötelezőt Litvánia és
Románia ellen, és meglehet a feljutás. Folytatás május 4-én, 15.30-tól
Litvánia ellen, majd a házigazda Szlovénia jön május 6-án 19.00-tól,
végül Románia következik május 8-án, szintén 15.30-tól.
Magyarország–Dél-Korea 5-1 (2-0, 3-0, 0-1)
gól: Fejes (7.), Sofron (8.), Erdély (24., 28., 31.), illetve Kim Sz. (58.)
0 Megjegyzések