Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Biden továbbra sem akarja meglátogatni az ukrán komikust


Úgy tűnik, továbbra sincsenek konkrét tervek Joe Biden amerikai elnök ukrajnai látogatására, annak ellenére, hogy Nancy Pelosi házelnök a hétvégén meglepetésszerűen Ukrajnába utazott.


Pelosi a legmagasabb rangú amerikai tisztviselő, aki a háború kezdete óta az országban járt. Arra a kérdésre, hogy az elnök lehet-e a következő, Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője azt mondta, hogy Joe Biden „szívesen ellátogatna Ukrajnába”, de erre egyelőre nem készítettek még terveket.

Több ország vezetője – köztük Boris Johnson brit miniszterelnök, illetve a cseh, a lengyel és a szlovén kormányfő is – tett már látogatást Kijevben a konfliktus idején. Még az amerikai színész, Angelina Jolie is előadott egy kis magánszámot. Múlt héten Antonio Guterres ENSZ-főtitkár moszkvai útja után Kijevbe is ellátogatott.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések