Hirdessen itt

Megölte volt élettársát egy férfi Karcagon


A Szolnoki Törvényszék emberölés és kifosztás bűntette, valamint közokirattal visszaélés vétsége miatt 10 év börtönre ítélte és 8 évre eltiltotta a közügyektől azt a büntetlen előéletű 40 éves férfit, aki 2020. december 22-én délelőtt tizenegy óra körül karcagi otthonában megfojtotta volt élettársát.


Az ítélet szerint a szakítás után a férfi hiába próbált, nem tudott érzelmileg elszakadni volt párjától, akihez annak ellenére kötődött, hogy a nő a kapcsolatuk ideje alatt mind érzelmileg, mind fizikailag bántalmazta őt. A szemébe mondta, hogy ismeretlenekkel flörtöl és más férfiba szerelmes, majd, amikor emiatt veszekedni kezdtek, több ízben kikarmolta a férfi arcát, aki a végzetes napig egyszer sem emelt rá kezt – közölte a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya.

Utolsó találkozásukkor a beszélgetés ismét veszekedésbe, a veszekedés pedig tettlegességbe torkollott. A nő ismét ki akarta karmolni a férfi arcát, aki ezúttal nem hagyta ezt. Félresöpörte a nő kezeit, a nyakát átkarolva a mellkasához szorította a fejét, majd az ágyra lökte és megfojtotta.

A férfi megpróbálta titokban tartani a tettét. Rendet rakott. Magához vette a nő igazolványait, készpénzét, utcai ruházatát és telefonját, hogy azt a látszatot keltse, hogy elment otthonról, a holttestet pedig előbb a személygépkocsija csomagtartójába rejtette, majd másnap Felsőlajos külterületén, egy erdős részen elásta.

Az ügyben 2021. június 23-án emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség. A bíróság számos tárgyalást tartott, majd április 29-én ítéletet hozott. Az ítélethirdetést követően az ügyészség, a vádlott és a vádlott védője is 3 munkanapot tartott fenn annak eldöntésére, hogy kívánnak-e fellebbezni az ítélettel szemben.

Az ítélethirdetést követően a bíróság a vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig fenntartotta.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések