A DSI-DSI versenyzője uszonyok nélkül is verhetetlen volt a hazai medencében, Holoda Péter negyedik helyet szerzett.
A Debrecenben zajló úszó országos bajnokság csütörtöki döntői során mindkét sprintszámban lehetett debrecenieknek szurkolni.
Senánszky Petra aranyozta be a debreceniek napját az úszók országos bajnokságán
A hölgyek 50 méter gyors versenyszámában Senánszky Petra állt a rajtkőre. Az uszonyosúszás világklasszisa a mezőny legjobb idejét úszta a délelőtti előfutamok során, soha saját bevallása szerint edzőivel a csúcsformát a nyárra szeretnék időzíteni. Ettől függetlenül az 50 méteres a győzelem volt a kitűzött cél.
A DSC-DSI versenyzője számára a visszavágás is cél lehetett, hiszen tavaly az úszók olimpiai kvalifikációért is zajló országos bajnokságán, a budapesti Duna Arénában a szám döntőjét a 100 méterhez hasonlóan a Vasas úszója, Gyurinovics Fanni nyerte, Senánszky Petrának az ezüst jutott.
A mostani debreceni elődöntőben is ott volt fővárosi ellenfele és a harmadik legjobb időt (26.01-et) úszta. Nála jobbat, 25.91-et a nyíregyházi Sztankovics Anna ért el. Senánszky Petra 25.28-as eredménye kiemelkedett a mezőnyből, így aztán favoritként várhatta a finálét.
A döntőben aztán nem is volt semmi kétség: Senánszky Petra magabiztosan nyerte a döntőt, úgy, hogy még javított is délelőtti eredményén (25.24).
Az ezüstérem Gyurinovics, a bronz Sztankovics nyakába került.
A férfiak 50 méteres gyorsúszó döntőjében Holoda Péter szerepelhetett. A DSC-DSI olimpikonja a negyedik legjobb idővel kvalifikálta magát a fináléba.
Holoda Péter olyan hazai sztárokkal együtt ugorhatott a medencébe, mint az olimpiai bajnok, előző nap a 100 méter gyorsot már megnyerő Milák Kristóf, vagy Szabó Szebasztián. Ennek ellenére a legjobb előfutamos idővel Németh Nándor büszkélkedhetett, őt Szabó, majd a nemrég még betegséggel küszködő Milák követte Holoda előtt. Hatalmas versenyre volt tehát kilátás.
A versenyt aztán Szabó Szebasztián nyerte Milák Kristóf és Németh Nándor előtt. Holoda Péter a negyedik helyen csapott célba - írja a dehir.hu.
0 Megjegyzések