Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Lukasenka 2-3 nap alatt mozgósítja a belorusz hadsereget, ha szükséges


Fehéroroszország egyetlen katonai egysége sem hagyta el a támaszpontját, de veszély esetén az országot 2-3 nap alatt mozgósítani lehet – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezető kedden a BelTA állami hírügynökség jelentése szerint.


Lukasenka a BelTA-nak azt is kijelentette, hogy Oroszországtól újabb Sz-400-as légvédelmi rendszert akar, amit Minszktől nyugatra telepítenének.

Ilyen rakétarendszer már hadrendben áll az ország délkeleti részében, az ukrán határ közelében. Lukasenka előzőleg kijelentette, hogy az Ukrajnában folyó háborúban nem vesznek részt fehérorosz katonák. Egyes médiajelentések szerint viszont fehérorosz katonákat láttak a Fehéroroszországgal szomszédos Csernyihiv megyében.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések