Na de hogyan helyettes Úr? A NATO fogja megtámadni az oroszokat, vagy talán a bánáti bilibe nem xarhatnak bele a ruszinok?
Ukrajna megszállása esetén Oroszország sokkal szigorúbb gazdasági szankciókra számíthat, mint 2014-ben, a Krím-félsziget annektálása után, mondta a News.ro-nak Mircea Geoană NATO főtitkár-helyettes.
Reméli, hogy az esetleges katonai akció előnyeinek és hátrányainak elemzése után Oroszország arra jut, hogy nem éri meg megtámadni Ukrajnát, mondta az interjúban Mircea Geoană.
A NATO román főtitkár-helyettese szerint a rendelkezésre álló információk arra utalnak, hogy az orosz hadsereg masszív mobilizációval készült fel arra, hogy Putyin esetleges utasítására gyorsan cselekedhessen. Mint mondta, a NATO nem azt állítja, hogy a támadás elkerülhetetlen, hanem azt, hogy Oroszország logisztikailag felkészült egy gyors akcióra, így nagy a veszélye annak, hogy a Kreml az agresszió mellett döntsön.
Geoană kijelentette, hogy Oroszország agresszor és nem áldozat.
Többszörös agresszor, ami a szomszédos országok területi egységét illeti
– fogalmazott, miután Vlagyimir Putyin hisztériakeltéssel, félrevezetéssel és provokációval vádolta a Nyugatot.
A NATO nem szankcionálhat, de jelenleg „tökéletes egységben” van az Európai Unióval, Nagy-Britanniával és a G7-ekkel, mondta a főtitkár-helyettes, aki szerint egy esetleges támadás ára sokkal nagyobb lesz gazdasági, technológiai téren és a reputáció szempontjából, mint 2014-ben, a Krím-félsziget megszállásakor.
A Der Spiegel népem lap szombaton az amerikai hírszerzés információira hivatkozva azt írta, hogy az Ukrajna elleni orosz támadás február 16-án, szerdán indulhat. Moszkva tagadta, hogy megszállást tervezne, ehelyett állítása szerint saját biztonságát tartja szem előtt a NATO agressziójával szemben. - írja a Maszol.ro.
1 Megjegyzések