Hirdessen itt

Az alapító atyákat is elérte a woke ideológia


Nem sokáig maradtak épségben a Thomas Jeffersont ábrázoló szórólapok, a woke diákok hamar összefirkálták azokat baloldali üzenetekkel. Gondolatban valószínűleg odáig már nem jutottak el, hogy Jefferson alapító atyaként és az Egyesült Államok egykori elnökeként jelentős szerepet játszott abban, hogy létrejöjjön az ország, ahol ők most élnek.


A Young America’s Foundation diákjai október végén tartottak előadást a Virginiai Egyetemen Thomas Jefferson egykori amerikai elnökről és történelmi örökségéről. Mint az ismeretes, Jefferson egyike volt az Egyesült Államok alapító atyáinak, majd az ország elnökeként is szolgált, ráadásul ő alapította a szóban forgó egyetemet.

Hogy népszerűsítsék az eseményt, a szervezők szórólapokat készítettek, rajta a politikus képével. Nem tellett azonban sok időbe, és a szórólapokat megrongálták, összefirkálták különböző baloldali üzenetekkel a haladó diákok. A lap tetején az állt eredetileg, hogy „Jefferson úr védelmében”, ezt azonban az egyik szórólapon valaki áthúzta, a helyére pedig azt írta, hogy „a rasszisták védik az erőszaktevőket”.

A szervezők szerint csupán egy éjszaka alatt a szórólapjaik felét tették tönkre a velük egyet nem értők – vagy leszedték azokat a falról, vagy összefirkálták. A Young America’s Foundation azonban úgy reagált a történtekre, hogy az események csak még inkább rávilágítottak arra, hogy mennyire fontos megőrizni Jefferson emlékét.


Ahogyan azt láthattuk már eddig is, a woke ideológia egyik alapelve a múlt eltörlése, függetlenül mindenféle történelmi igazságtól. Ez mutatkozik meg a mostani esetben is, hiszen a szórólapokat összefirkálók éppen azt a történelmi személyt támadják, aki jóformán megalapította az országukat. Ha nincs Thomas Jefferson, akkor könnyen lehet, hogy most ők se lennének ott. Az pedig egészen biztos, hogy ha nincs Thomas Jefferson, akkor ezek a diákok ma nem tanulhatnának a Virginiai Egyetemen, amit ő alapított.

Mindezek az észérvek azonban eddig se tartották vissza a woke ideológia követőit a rongálástól és a múlt eltörlésétől. Folyamatosan döntögetnek le olyan szobrokat, amelyek egykori politikusokat, esetleg az alapító atyákat ábrázolják, és folyamatosan róják fel a 200 évvel ezelőtt élt embereknek a rabszolgaság és a rasszizmus vádját – anélkül, hogy figyelembe vennék a történelmi kontextust.

A legutóbbi woke fejlemény, hogy idén ősszel New Yorkban a város önkormányzata egyhangúan megszavazta, hogy távolítsák el Thomas Jefferson szobrát. A szobrot ezután a város történeti társaságának az épületében fogják majd kiállítani. Már korábban is érkezett egyébként panasz Jefferson szobrára a fekete bőrű és latin-amerikai származású képviselőktől és a Black Lives Matter mozgalomtól, főleg a rabszolgatartás miatt. A jelek szerint most végre teljesült a vágyuk, és eltávolítják az alapító atya „bántó” szobrát. Tavaly Portlandben pedig a tüntetők ledöntötték Jefferson szobrát, és nem úszta meg George Washington szobra sem. A Jefferson szobor alapjára azt firkálták, hogy „rabszolgatartó”, valamint ráírták George Floyd nevét is, Washington szobrát pedig nem csak ledöntötték, de fel is gyújtották.

Forrás: 888.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések