Hirdessen itt

Lagzi Lajcsit két év 10 hónap börtönre ítélte a bíróság


Szerdán reggel elkezdődött Galambos Lajos ügyének tárgyalása a Budaörsi Járásbíróságon. A zenészt az áramlopási ügyben börtönbüntetésre ítélték.


Galambos Lajost – nyolc társával együtt – áram-, víz- és gázlopással, valamint vesztegetéssel vádolta meg az ügyészség. A büntetőper csaknem hat esztendeje kezdődött, és bár a júliusban a tárgyalási jegyzék alapján már mindenki az ítélethozatalra készült, azt szeptemberre halasztották.

Az ügyész az erre a bűncselekményre kiszabható kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés középértékét kérte kiszabni a bíróságtól, és Galambos feleségére, a másodrendű vádlottra is letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte, ám az ő esetében a minimumértékhez közelítő két év büntetést tartott megfelelőnek.

EZ AZT JELENTI, HOGY GALAMBOS LAJOS AKÁR HÉT ÉV BÖRTÖNBÜNTETÉST IS KAPHATOTT VOLNA.

A bíróság az ítélet meghozatalánál figyelembe vehette, hogy az elsőrendű vádlott állami díjjal kitüntetett művész, aki három gyereket tart el, súlyos beteg feleségéről is gondoskodik, és nem utolsósorban büntetlen előéletű.

Szerdán reggel megkezdődött a tárgyalás a Budaörsi Járásbíróságon, ahol az előzetes tájékoztatás szerint ügyészi viszontválasz, az utolsó szó joga után következhet az ítélethirdetés.

A TÁRGYALÁS KEZDETÉN KIDERÜLT, HOGY MIND GALAMBOS LAJOS, MIND A FELESÉGE LEMONDOTT A JELENLÉTRŐL.

A zenészt az ügyvédje, Fröhlich Krisztián képviseli. Szabó Orsolya ügyész viszontválaszával kezdődött a tárgyalás, amelyet az ügyvédek reagálása követett. A harmadrendű vádlott is felszólalt az utolsó szó jogán, majd a bíró bejelentette, hogy hamarosan ítélet születik.

A tárgyalás pár perccel 11 óra után folytatódott. A bíróság bűnösnek mondta ki Galambos Lajost három rendbeli lopásban, és

KÉT ÉV 10 HÓNAP SZABADSÁGVESZTÉSRE ÍTÉLTE.

Legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után kerülhet szabadlábra. A zenészt emellett három évre eltiltották a közügyektől, és 11 millió forintos vagyonelkobzást rendelt el a bíróság. Galambos Lajosnak pénzbüntetést is kell fizetnie, feleségét, az ügy másodrendű vádlottját felmentették.

Galambos a vádirat szerint a lakóhelyén szabálytalanul vételezett áramot, vizet és gázt, úgy, hogy a közműveket a megkötött szolgáltatói szerződések alapján beköttette a saját vagy az ingatlanokra bejegyzett cégek nevére, majd illegális rácsatlakozásokat építtetett ki a mérőórák megkerülésével és II. r. G. B. vádlott tudtával. A „III. r. Cs. Cs. vádlott az illegális közművételezéshez úgy nyújtott segítséget, hogy amennyiben azok karbantartására, cseréjére, átalakítására, illetőleg a feladatok összehangolására volt szükség, lebonyolíttatta azokat V., VI., VII. és VIII. r. vádlottakkal, akik anyagi ellenszolgáltatás fejében a kiépítési, szerelési, gépi és földmunkákat végezték. A vádlottak a sértett közműszolgáltatók felé a szabályosan felszerelt fogyasztásmérők által jelzett »nulla« közeli óraállások alapján éveken át minimális összegű befizetéseket teljesítettek.”

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések