A légitársaság törli az olyan mondatokat, mint a „Hölgyeim és uraim, üdvözöljük önöket!”, helyette a szerintük befogadóbb „Figyelem! Minden utasnak!” felszólítást használják a jövőben.


A személyzetet arra is ösztönzik, hogy az utasokat „vendégeknek” nevezzék annak érdekében, hogy segítsenek a transz-, nem bináris és interszexuális embereknek jól érezni magukat – jelentette be a légitársaság.

„A sokszínűség és az egyenlőség az Air Malta alapértékei, a légitársaság minden ügyfelét szívesen látja, tekintet nélkül nemzetiségükre, fajukra, politikai ideológiájukra, vallásukra és nemükre” – áll az Air Malta közleményében.

A légitársaság szerint a nemi kérdések lent maradnak az aszfalton.

David Curmi, az Air Malta ügyvezető elnöke az alkalmazottaknak küldött belső feljegyzésében azt írta, hogy az új irányelv az ügyfelek megszólítására vonatkozik.

„Egy multikulturális ügyfélkörrel rendelkező légitársaság számára a befogadás nagyon fontos érték, és ezt a szemléletváltást szeretnénk kifejezni a nyelvhasználatunkban is” – írta Curmi a feljegyzésben. Hozzátette, hogy a nemek szerinti nyelvezetet is el kell hagyni a vállalat összes dokumentációjában, például a szerződésekben és az üzemeltetési kézikönyvekben.

Az Air Malta ezzel a lépéssel számos más légitársasághoz csatlakozik, amely elfogadta a nemsemleges üdvözlést, ilyen például a Japanese Airlines, az EasyJet és az Air Canada. Az ausztrál Qantas volt az első légi fuvarozó, aki ezt megtette, amikor 2018-ban elindította a „Befogadás szelleme” kezdeményezést.

Az olyan szavakat, mint az „édesem, szerelmem” és „srácok”, betiltották, és a személyzetet most arra kényszerítik, hogy használjon olyan kifejezéseket, mint „partner”, „házastárs” és „szülők”.

Egyes amerikai légitársaságok, például a Delta, a JetBlue, a United és az American Airlines, 2019-ben közösen bejelentették: lehetővé teszik az utasok számára, hogy bináris nem megadása nélkül foglaljanak repülőjegyet.

Az Airlines for America kereskedelmi szövetség pedig a légiszolgáltatásokra iparági szabványt alkotott, és „nem meghatározott nemű” opciót adott hozzá az utasok nyomtatványaihoz.

Európában elsőként az Air Italy vezetett be nem bináris nemi kategóriát a jegyvásárláskor.

(888.hu)